2021. március 15., hétfő

Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 3. rész

Ez a bejegyzés az IWI Nemzetközi Fitnesziskola Wellness manager képzésére írt záródolgozatomat bemutató sorozat harmadik része. (Az előző két részt ide illetve ide kattintva tudjátok olvasni.)
Miközben írtam a dolgozatnak ezt a fejezetét, megértettem, hogy mennyire szép, ahogyan ez a szokás az iszlámon belül tulajdonképpen az istennel, istenivel való találkozásuk egyik eszköze.
És anélkül, hogy vallási vagy hitrendszeri vitákba szeretnék bonyolódni, azt gondolom, hogy ebből sokat tanulhatunk. Tudatosíthatjuk azt, hogy a víz, illetve a tisztálkodás maga, a hétköznapok spirituális szokása is lehet, ha erre nyitottak vagyunk. Egy, a mindennapokba beépíthető lehetőség, mely közelebb visz a dolgok lényegéhez. Tudatos hozzáállással: megtisztulás nem csak fizikai de lelki szinten is. Lehetőség a kapcsolódásra, kinek mihez vagy kihez. Istenhez, az univerzumhoz, önmaga felsőbbrendű énjéhez... A lényeg talán ugyanaz.
(A fejezetek és a jegyzetek számozása továbbra is folytatólagos, elnézést, ha ez zavaró lesz, számomra így logikusabb.)

Élet a török fürdőben, réges-régi pillanatkép

3. Az iszlám fürdőkultúráról és a török fürdőkről

A magyar nyelvben a „törökfürdő” kifejezést leginkább azokra a kupolával fedett medencékkel rendelkező épületekre értjük, melyek a török hódoltság idejéből maradtak ránk, és ha ezt a kifejezést halljuk, talán legtöbbünk lelki szemei előtt a Király vagy a Rudas fürdő kupolái illetve impozáns medencecsarnokai rémlenek fel....
De mit is jelent pontosan ez a kifejezés?

A Rudas fürdő egy régi képeslapon

3.1. Miért fürödtek a törökök?12

Az Oszmán Birodalom fürdőkultúrája egyfelől vallási eredetű.
Az iszlám napi ötszöri imádságot követel meg híveitől, és előírja, hogy mielőtt Mekka felé fordulnának, hogy elmondják az előírt Korán-idézeteket, folyóvízben megmosott kezükkel kell arcukat megtisztítaniuk. Azonban ennek a vallási előírásnak egyszerűen meg tudtak volna felelni fürdők nélkül is, hiszen a mecsetek többségének előterében van – és a XVI. században is volt- kút, folyóvízzel, melyben a hívek megmoshatják kezüket is arcukat.
Tehát ez a bizonyos vallási ok túlmutat a „tisztán imádkozás” szükségességén, vallási gyökerű, de testük és egészségük ápolása tulajdonképpen egész világnézetük része.
Hitük szerint kötelességük gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, melynek része a saját testük is, tehát ezt is kötelességük ápolni.

maga az egészség és a szépség Allah művének a beteljesülése, az isteni harmónia visszatükrözője, ezért a szépség- és egészségápolás (egymástól elválaszthatatlanul) az iszlám valláshoz tartozó kötelezettség„
Wirth István Fürdőkultúra 5. fejezet

Egészségfogalmuk része abbeli hitük, hogy minden mindennel összefügg, épp ezért egészségükért ők maguk is sokat tehetnek. Ennek egyik eszköze volt már a középkorban is a hamamok és a fürdők látogatása, és az ott végzett rituális fürdés és szépségápolási szokások.

Hamam kezelés: testi, lelki megtisztulás

A Koránban a Paradicsom leírásában fontos szerepet kap a víz az idilli állapotok leírása során, ezért a muszlimok számára maga a víz a Paradicsomot előrevetítő földi jelenéség.
Kultúrájukban kiemelt szerepe van a kutaknak, forrásoknak, medencéknek- melyek nem csak a test de a lélek felfrissülését, megtisztulását is biztosították. A fürdők számukra az éghez való kapcsolódás színterét is jelentetik, ahol egész testükkel tapasztalhatják meg az isteni harmóniát.

A Kilic Ali Pasa Hamam előtere, kúttal

Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet”
Korán; fordította Simon Róbert: 2: 164

A fürdő tehát a szent és a profán keresztpontjában álló, sajátos intézmény az iszlám kultúrában.
Kamal al-din Bihzad, perzsa festő képe egy arab fürdőről


A fürdők építése továbbá (szintén vallási gyökerű) társadalmi kötelesség, közszolgálat is volt- a tehetős réteg számára. A korabeli oszmán társadalomban nagyon fontos volt a jótékonykodás és a „közszolgálat”. A vezető réteg tagjai különböző alapítványokat hoztak létre, melyek tevékenységükkel a közösséget, közérdekeket szolgálták. Az uralkodó elit tagjai ezeken az alapítványokon keresztül kivitelezték az Allahnak tetsző jó cselekedeteket. Iskolákat, dzsámikat építettek, és olyan szolgáltató egységeket, mint a karavánszeráj és a fürdő. Utóbbiak bevételei az előbbiek működését segítették. 
Ezek az épületek jellemzően nem önmagukban álltak, hanem egységes koncepció alapján, épületegyüttesként (küllije) valósultak meg, így tehát fürdő gyakran dzsámi vagy karavánszeráj szomszédságában állt.

Jean-Leon Gerome: Fürdés után

Továbbá a fürdők a törökök számára is a társadalmi élet fontos színterét jelentették, különösen a nők számára, akiknek szinte nem is volt más alkalmuk férfi kíséret nélkül egymással találkozni, és megvitatni az élet kisebb-nagyobb történéseit, itt lehetőségük nyílt intim beszélgetésre a nőrokonokkal, ismerősökkel. Sőt egyes források szerint itt választották ki, és ellenőrizték le az idősebb hölgyek leendő menyüket is.

Harmadrészt pedig a fizikai értelemben vett tisztálkodás és szépségápolás fontos színterei voltak a fürdők, hiszen a korszak háztartásainak – kivéve a gazdagabb réteg palotáit- nem volt része a fürdőszoba, még a törököknél sem.

Jean-Jacques-Francois Le Barbier olajfestménye,
Női törökfürdő 1785


Jegyzetek

12 A fejezetben leírtak főként Wirth István Fürdőkultúra (5. fejezet) Az iszlám fürdőkultúra Szent István Egyetem 2011. műve alapján készültek.


2021. március 6., szombat

Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 2. rész

Az első rész után most érkezik a történelmi visszatekintés folytatása...
(A fejezetek és a jegyzetek számozása is folytatólagos, elnézést, ha ez zavaró lesz, számomra így logikusabb.)

2.2. … És akkor jöttek a törökök

A XIV. század elején a kis-ázsiai török törzseket Oszmán vezér egyesítette, és egy új török államot hozott létre. Róla nevezték el az egész birodalmat, sőt a vezető török etnikumot is. 
A török csapatok rövidesen megkezdték az előrenyomulást Európa irányába is. Keleten és Afrikában hatalmas hódításokkal büszkélkedhettek, nyugaton azonban a Magyar Királyság megakasztotta a térhódításukat. A két állam között már a XIV. században megkezdődtek az összecsapások, azonban a XVI. századra az Oszmán Birodalom már olyan erőt képviselt, melynek az ország nem tudott ellenállni. 1526-ban elesett Mohács, majd viszonylagos nyugalmat követően 1541-ben a törökök Budát is elfoglalták, ezzel az ország három részre szakadt, és középső részének az Oszmán Birodalomba történő integrálása megkezdődött.

1541-től az 1686-ig, Buda visszafoglalásáig, illetve az 1699-ben Karlócán megkötött békéig a törökök elleni harc határozta meg a Magyar Királyság életét. Az elfoglalt részeken a törökök átszervezték a közigazgatást (vilajetek) és az igazságszolgáltatást, de vallásukat nem kényszerítették rá a hódoltsági területek lakosságára. 

Az oszmán hódítók hazánkban kizárólag erődítményekben telepedtek le, melyekben a helyi lakosság száma folyamatosan csökkent, és a törökök által elfoglalt területek jelentősen elnéptelenedtek.
Az erődítményeknek egy része teljes egészében oszmán építésű volt. Ahol már meglévő várakat foglaltak el, ott megerősítették a falakat, és a harcok során megsérült részeket. Sok olyan épület született, mely a hódítók kultúráját, szokásait volt hivatott szolgálni. Dzsámikat például villám gyorsan kialakítottak a korábbi templomok épületeiben, hiszen fontos volt számukra, hogy a sikeres ostromot követő első pénteken már imádkozni tudjanak ott. Az 1570-es évektől azonban nagy volumenű építkezések is zajlottak, dzsámikat, mecseteket, türbéket és fürdőket emeltek, a korabeli építészeti stílus jegyében.

Buda és Pest látképe, Francesco Guienotti 1685
Kép forrása: BTM, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, ltsz 29253, KM.63.89

A hódoltság 150 éve komoly megpróbáltatás volt a magyarok számára, és egybeesett az Oszmán Birodalom virágkorával és korai hanyatlásával.


2.3. Helyzet a hódoltságon kívüli területeken és a török kor után08

A higiéniás és fürdőzési szokások természetesen Magyarország egészét tekintve nagyon különbözőek voltak. A török hódoltságtól mentes felvidéki és erdélyi területeken a középkori fürdőkultúra a XVIII. századig folyamatosan élt.
A fürdők megítélése nem volt egységesen pozitív, és ehhez hozzájárult az a tény is, hogy ezekben az intézményekben bizony előfordult, hogy „nem csak fürdés céljából vetkőztek”. Tudjuk, hogy a könnyűvérű nőket (egy idő után) igyekeztek távol tartani a fürdőktől: 1678-ban például Turóc vármegye tiltotta ki őket a stubnyai fürdőből.

A kora újkor (XV. század második felétől a XVIII. századig, tehát nagyjából a török hódoltság korában) a mesterséges polgári fürdők, a közfürdők kivétel nélkül a városi és községi lakosság tulajdonai voltak.

Az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság területén a nemesség körében nagy népszerűségnek örvendett a fürdőzés: a kastélyokban voltak fürdőkádak/szobák és szívesen töltötték idejüket fürdőkben is, gyakorta utaztak is eme kedvtelésük miatt.
A XVI.- XVII. században már a nemesi családok előszeretettel invitálták egymást tavasszal és nyáron a különböző hévizekhez. Amellett, hogy köszvényt és csúzt kúráltak a gyógyvizekben ücsörögve, ezek a fürdőhelyek fontos színterei voltak a társadalmi és politikai életnek is: a híres Wesselényi-féle összeesküvést (XVII. sz. közepe), melyben a Habsburg- ellenes magyar főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító kormányzat ellen összefognak (még akár a törökökkel is) Stubnyafürdőn tervelték ki.
A magyar kamara 1617-es írásából pedig megtudhatjuk, hogy tisztviselői májusban mentek szabadságra, és e szabadságot rendszerint a pöstyéni fürdőben töltötték.

A XVI.-XVII. században sok kalendárium és kéziratos könyv („füves könyv”) dicséri a fürdők hasznát, ekkoriban rengeteg kalendárium foglalkozott az érvágással és köpölyözéssel (melyeket akkoriban a fürdősök végeztek).
Apáczai Tsere János „Magyar Enciklopédiája” 1653-ban minden hónapra megjelöli a fürdés hasznát vagy épp tilalmát, például:
„Januárban eret ne vágass, hanem fürdővel ély” .


Dr. Bencze József tanulmánya szerint a magyar szokásrendben, gyógyítás céljából végzett „gőzölés” szintén bevett eljárás volt, de itt nem a gőzfürdőkre kell gondolni, hanem a beteg testrész (néha az egész test) növényforrázatokkal való „párolására”, mely még az ősi, kultikus füstölési szokásokban gyökerezik (füst, mint az isten(ek)hez kapcsolódás lehetséges módja).
Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy török mintára elterjedt a gőzfürdőzés szokása is (XVII. században). A gőzt vagy téglából kialakított csöveken vezették be, vagy kezdetleges módon forró termésköveket dobtak a vízbe, és így fejlesztettek gőzt. Ez utóbbi módszer középkori német leírásokban is megtalálható, és inkább az erdélyi területekre volt jellemző.

A természetes gyógyfürdők használata szélesebb körben is elterjedt, hisz a XVI. századtól kezdve már bizonyosan (de valószínűleg már korábban is) a parasztság is felkereste a természetes hévizeket, sőt gyakran külön nekik létesítettek úgynevezett parasztfürdőket (balneum rusticum).
Több fürdőhelyről feljegyezték, hogy az urak és a parasztok külön fürdőben fürödtek, tehát a társadalmi tagozódás volt a jellemzőbb. Mereven elkülönítették az uralkodó osztály és a parasztok fürdőit, noha feltehető, hogy egy-egy fürdőhely első használói éppen a parasztok voltak: a vizek gyógyító hatásának empirikus megfigyelésében mindig is nagy szerepük volt, ők voltak „felfedezői”. Bár tény az is, hogy a néplélek sok esetben gyógyító hatást tulajdonított sima forrásvizeknek is, népi hiedelmek vagy vallásos legendák alapján.

Fontos megjegyezni, hogy a nép (itt nem csak a parasztságot értve) a fürdőket csakis gyógyulás céljából használta, és sok esetben a vallásos helyek felkeresése és a gyógyulás reményében végzett fürdőzés összemosódott.
Pusztán tisztálkodás céljából sokkal ritkábban fürödtek, bizonyos alkalmak előtt vagy például aratás után. Az egészséges ember szabadban való fürdőzését a népi szemlélet korlátozta, e szerint a vízben való lubickolás a gyermekek játéka volt inkább.


Ugyanakkor a  XVI. századtól hatósági intézkedések figyelmeztették a lakosságot, hogy a fürdőkben fertőzésveszély lehet, ezért vigyázva vegyék azokat igénybe. Elsősorban a kolerára és a pestisre vonatkoztak ezek a császári rendeletek, melyek bizonyosan eljutottak a hajdani királyság egész területére. Weber János eperjesi orvos, gyógyszerész és főbíró például így ír 1654-ben:
Az förödő nem tiltatik ugyan teljesen, csak hogy móggyával éllyenek véle {...} hanem csak azért tiltatik, a förödő, hogy ne talán az emberek egybe gyűlvén, egyik a másiktól inficiáltassék, és így inkábban nevekedgyék az dögletesség."

A XVII. század végén - XVIII. század elején, a nagy pestisjárvány idején, a hercegprímás elnökletével a járvány bizottság működött, mely a következő rendeletet hozta 1692-benPestis kitörése esetén minden meleg és egyéb fürdőt be kell zárni10

Mindezek az intézkedések csökkentették a mesterséges fürdők népszerűségét és látogatottságát, valamint a köpölyözés és az érvágás divatját, és ezzel egy időben a magyar nép kedves olvasmányának számító kalendáriumok is inkább a házi gyógyfürdőket tanácsolták, és összeállítási javaslatokat is közöltek.

A XVIII. században Mária Terézia és II. József uralkodása alatt jó néhány ésszerűtlen szokással és törvénnyel szemben a ráció diadalmaskodott, és lassan a közegészségügyi helyzet javulni kezdett.
A fürdőknél tevékenykedő borbélyokat a XVIII. században lassan felváltották a fürdőorvosok, a fürdősök tevékenységi köre nagyban csökkent.

Magyarországon a gyógyfürdők pontos számbavételét és a vizek kémiai vizsgálatát is Mária Terézia rendelte el 1763-ban. A rendelet értelmében vármegyénként minden hatósági orvos (fizikus) kötelességévé tették, hogy a környezetében lévő vizeket összetételére gyógyító hatására nézve vizsgálják meg. Ilyen vizsgálatokat többek között Markhot Ferenc és Kitaibel Pál végeztek11
A XVIII. századtól Rousseau „Vissza a természethez” filozófiája nyomán divat lett újra a fürdőzés, a természetes vizek alkalmazása. Az államnak a gyógyvizek palackozásából ekkor már jelentős bevétele volt. A gyógyvizek ivókúraként való fogyasztása is divat lett, csak úgy, mint az utazás.


Balatonfüred, Savanyúvíz-kút

A Kiegyezés (1867.) után különösen a fővárosban, Erdélyben valamint a Felvidéken jelentős fürdőépítések, fejlesztések történtek, virágzott a fürdés kultúrája, a fürdők a társadalmi élet élénk színtereivé váltak. Számos fürdőépítés zajlott Ybl Miklós tervei alapján, ezek közül több a török kori fürdőépületek beépítésével, átépítésével valósult meg.


Az 1893-ban kialakított iszaptó a Lukács fürdőben (mór ornamentikával)

A XIX. század végére (az addigra egyesült) Budapest a fürdőzés egyik központjává vált, míg végül 1934-ben székesfővárosunk elnyerte a Budapest Fürdőváros címet.


Élet a Széchenyi Fürdőben, 1930.

A magyar fürdőkultúra további XX. századi alakulásának bemutatását, a jelen szakdolgozatban, nem érzem feladatnak. Azt, hogy hogyan hasznosították a török kor fürdőépületeit, a további fejezetekben, az egyes fürdők bemutatása során részletesen leírom.

Jegyzetek
08 A fejezet tartalmát főként az alábbi anyagok nyomán állítottam össze:
Dr. Bencze József A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1959_012/?query=SZO%3D(sarva*)&pg=4&layout=s
és Dr. Vajkai Aurél Parasztfürdőhelyek, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1955_001/?pg=3&layout=s
valamint A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia (2013) tanulmánykötete (Kaposvár, 2015) Tórh Mária: Adalékok a Batthyány család kora újkori fürdőkultúrájához
továbbá EGÉSZSÉGTURIZMUS I. oktatási segédanyag a Heller Farkas Főiskola Egészségturizmus Szakirány hallgatói részére (Alkotószerkesztő: Dr. Ruszinkó Ádám, Heller Farkas Főiskola 2006.)

09 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.

10 Rohwer-Nahóczki Dorka fordítása

11 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.

2021. február 27., szombat

Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 1. rész

A tavalyi év számomra nem csak a járványról szólt, hanem arról is, hogy az IWI Nemzetközi Fitness Iskola Spa Manager tanfolyamának lezárásaként megírjam a szakdolgozatomat. Témául a magyarországi törökkori fürdőemlékeket választottam. 
Kihívás volt, de nagyon élveztem, és rengeteg új információra bukkantam a kutakodásaim során, és mondhatom, hogy az írás folyamán sokkal közelebb kerültem ahhoz, hogy miért is olyan fontos a fürdőzés, mint szociokulturális esemény.
Így arra gondoltam, hogy részleteiben megosztom veletek itt a blogon is a dolgozatot, hátha találtok benne Ti is olyan elemeket, ami megdobbantja a szíveteket.
Fogadjátok hát szeretettel ennek a sorozatnak az első részét!

1. Bevezetés

Budapest fürdőváros! Már 86 éve, hogy 1934-ben fővárosunk méltán nyerte el ezt a megtisztelő címet. Büszkék vagyunk erre mi, magyarok, és tudják ezt rólunk a turisták is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a minden második Budapestre érkező turista ellátogat valamelyik fővárosi fürdőnkbe. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (továbbiakban BGYH) forgalmi adatai is azt támasztják alá, hogy újabb fénykorát éli a fürdőélet a fővárosban (legalábbis 2020. márciusát megelőző időszakra ez mindenképp igaz volt):

2018-ról 2019-re a BGYH üzemeltetésében működő fürdők, strandok és uszodák bevételei 20%-kal nőttek.

Tudjuk, hogy a mai fürdőzési kultúra alapjait a rómaiak fektették le, az általuk használt therma-k és balnea-k alapozták meg a ma is élő szokásainkat. De sejthető, hogy a magyar fürdőkultúrához nagyban hozzájárult az oszmán hódoltság kora is.

De mit is köszönhetünk pontosan a törököknek? Mennyiben változtatták meg a magyar szokásokat a fürdőzés tekintetében? Mit hagytak hátra? Miért építettek egyáltalán fürdőket? Mi az, ami belőlük itt maradt, és még most is használunk? Tudjuk-e egyáltalán, hogy mit is jelent pontosan a „törökfürdő” kifejezés? Mennyire fajsúlyos a budai török fürdők szerepe a BGYH működtetésén belül? Kihasználják-e a ma is üzemelő török fürdők a történelmi hagyatékot, amit képviselnek? Milyen akadályai és lehetőségei vannak egyáltalán ennek?

Ebben a szakdolgozatban ezekre a kérdésekre keresem a választ, főleg azért, mert az a felvetésem, hogy ezt az egyedülálló történelmi és kulturális hagyatékot nem használjuk ki annyira, és nem építünk rá turisztikai szempontból úgy, ahogyan lehetne.


A Rudas fürdőben található Zsolnay falikép 

(Tervező: Krajcsovics Károly 2015)


 
2. A magyar fürdőkultúra történelmi áttekintése

Amennyiben meg akarjuk érteni, hogy a fürdőkultúra szempontjából mit köszönhetünk a törököknek, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy mit találtak a korabeli Magyar Királyság területén, mikor részben elfoglalták azt a XVI. században. Valamint azt is, hogy hogyan alakult a magyar fürdőélet történelme a hódoltság időszakát követően.


2.1. Magyar fürdőtörténelem a török kor előttről01

A Kárpát-medence, mint földrajzi egység, geológiailag a Pannon-medence területével azonos, melynek különlegessége, hogy vékonyabb a földkéreg. Ennek köszönhetően ez a terület bővelkedik termál- és ásványvizekben.02

A római provinciák a Pannon medence nagy részére kiterjedtek, és már a rómaiak is előszeretettel élvezték az itt fellelhető termálvizek jótékony hatását. Több híres fürdő- és gyógyhelyet is létesítettek ezen a területen, mint például Aquincum, Tác, Kékkút.03


Az Aquincumi fürdő

Egyes források szerint04 Árpád népe előszeretettel fürdött, és sokat adott testének ápolására. Őseink vélhetően még a finnugor népekkel történő együttélés során sajátították el például a szaunázás szokását05. Magyar őseink a nyereg alatt hordtak magukkal bőrkádat, mely lehetőséget biztosított nekik, hogy egy-egy harc után vagy a vándorlás közben megpihenve lemoshassák magukat06. Ezekről a „pogány eredetű szokásokról” akkor sem mondtak le, mikor gyökeret eresztve a Kárpát-medencében, a „keleti” múltat hátrahagyva, „nyugat” és a kereszténység felé fordult az ország.

Mint a történelem órákon tanultuk, Árpád-házi királyaink a törvények erejével bírták rá a magyarságot, hogy a pogány szokások helyett a kereszténységet válasszák - ezzel erősítve a nyugat felé fordulás és a végleges letelepedés szándékát. Ennek egyik momentuma például (a fürdőzés isteneinek imádását gátolván) ami Szent László király (1077-1095) törvényeiben szerepel: aki pogány szokás szerint forrásnál áldozatot mutat be, annak egy ökör a büntetése.

A pogány szokások tehát idővel kikoptak ugyan, de vélhetőleg a Magyar Királyság területén soha nem terjedt el úgy a középkori Európa udvaraira jellemző „fürdetlen test kultusza”, mint például Franciaországban.
 
Egy 1015-ös adománylevélből tudjuk, hogy a pécsváradi bencés kolostorban már akkor működött nyilvános fürdő.
 
III. Béla (1172-1196) felesége, Antiochiai Anna, Balnea Communist vagyis közfürdőt alapított. 
 
Lübecki Arnold, Barbarossa Frigyes, német-római császár (1122-1190) krónikása, megemlékezett a Magyar királyság gyógyvizeiről.  
 
1211-ben egy oklevél is említi a budai meleg vizes forrásokat. 
 
Az első budai kór- és szegényházat amely, a középkor végéig működött, IV. Béla (1235-1270) építtette nővére, Szent Erzsébet tiszteletére. A nevezetes Szent Erzsébet ispotályt, mely valószínűleg a mai Rudas fürdő közelében állt, a legenda úgy említi, mint „Szent Erzsébet Ispotálya a Zent Gelyért hegye alatt”. 

Szent Erzsébet beteget fürdet
 
1330-as években a betegápolással foglalkozó Szent Lélek Lovagrend épített ispotályt a mai Lukács fürdő környékén.
 
Zsigmond király (1387-1437) idején a budai fürdők már erőteljesebb virágzásnak indultak. Az ő uralkodása idején vált Buda igazi királyi székhellyé. A város fejlődése felpezsdítette a kor fürdőkultúráját is. 1433-ban a Burgundiai herceg tanácsosa méltatja a budai várhegy oldalában lévő fürdők hatását: „a várhegy falain kívül igen szép meleg fürdők vannak”.
 
Bonfini Magyarország Története című művében leírja Mátyás király (1458-1490) palotáját Budán: „Több részen, alkalmatos helyen hideg és melegvizes fürdőszobák találhatók.” 
 
A mai Rác-fürdő elődjét, Mátyás korában, királyi-fürdőként említették, mert a király rendeletére fedett folyosó kötötte össze a fürdőt a palotával. 
 
Mátyás udvari csillagásza, a mindennapi élet jobbítása céljából, szülővárosa polgárainak (Königsberg) írt művében közli olvasóival, hogy „a nehéz munkát végző személynek kik, gyakran megizzadnak a melegvizes fürdő ajánlatos”
 
Ebben az időben kiadott Budai Törvény-könyv külön fejezetben említi a fürdőket, megállapítva, hogy a nyilvános fürdőhelyek a társadalmi érintkezés jelentős színhelyei. 
 
Oláh Miklós - esztergomi érsek - Hungaricájában a mai Lukács fürdő környékét így mutatja be az 1530-as években.
"A Duna partján hévizek buzognak fel, a testi betegségben különösen a keléses és gennyes fertőzésben szenvedők számára nagyon jók. Vannak más fajták is melyben, úszhatsz is ezeket Királyfürdőnek, nevezik… Óbuda mezővárosban található a Szentlélek Ispotályit gyógyhatású vizek törnek a felszínre. Kissé távolabb Buda felé van Szent Háromság vagy Felhéviz mezővárosa melnek hőforrásai ugyan a szabad ég alatt, vannak de csudamód gyógyító erjüek. Itt fürödnek a földmüvesek és a szőlőmunkások úgy, hogy csak a fejük, látszik ki a vízből.”
 
Már a XIII. századból vannak adatok mesterséges polgári fürdőkről is, melyek közfürdők voltak, és a városi lakosság tulajdonában álltak (a királytól kapva fürdőtartási jogot) például Nagybánya, Győr, Esztergom, Pozsony, Lőcse. A XVI. századtól sokasodtak a fürdőalapítások, főleg a kereskedelemből, iparból és bányászatból élő városokban.
 
 
A XV. században a fürdők rendszerint egy helységből álltak, ott öltöztek, vetkőztek, és rendszerint fa dézsákban vagy téglából épített kádakban történt a fürdőzés.
Dr. Bencze József
A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről készített tanulmányában a fürdők három típusát különbözteti meg (a középkor végére ezek már kialakultak):
  • házilag készített fürdők (kád fürdők tulajdonképpen)
  • a mesterséges polgári fürdők
  •  természetes gyógyfürdők, melyek a társadalmi élet színterei is voltak.
A kádfürdők elkészítésénél a korra jellemző volt, hogy gyógynövényeket használtak hozzájuk, például a bodzavirágot, zsályát, csalánt, de ezen kívül különböző varázsigéket is mormoltak készítésük közben, melyeknek szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak. Ezeket olyan betegségek kezelésére használták, mint a himlő, az ótvar, a Szent Antal tüze, a hideglelés vagy a csömör.
 
A "fürdős szakmáról", mint elismert foglalkozásról a XV. századból vannak már írásos emlékek, melyek szerint a fürdősök fürdővel és más gyógyító szerekkel kezelték betegeiket, de hajnyírással és körömvágással is foglalkoztak. Mint minden mesterséget, a fürdős mesterséget is tanulni kellett. Eszerint voltak fürdős inasok is, kiknek ha elérkezett a felszabadulás ideje, "remeket kellett készíteniük". A XVI. századtól megalakuló fürdős céhek biztosan német mintára jöttek létre.
A fürdős mesterek különböző mesterséges fürdőket készítettek, és azok idejét, hasznát javasolták, köpölyöztek, eret vágtak és bizonyos betegségek esetében különféle „kenéseket”, azaz masszázst alkalmaztak, melyekhez maguk készítették az aromás és illatos keneteket07.
 
Mindezek alapján kijelenthetjük tehát, hogy mikorra a törökök elfoglalták az ország egy részét a XVI. században, már igencsak kialakult fürdőkultúrával találkozhattak nálunk, mely nagyban különbözött az övéktől.


Jegyzetek

01 Wirth István: Fürdőkultúra című könyve alapján 4. fejezet (Szent István Egyetem 2011.)

02 ''Jöjjön e forráshoz, egészséget lel itt.” Gyógyító vizek és fürdőkultúra Kiállítás katalógus, Előszó, Dr Vagra Csaba 2016. április 27. – 2017. március 31.

03 A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia tanulmánykötete (Kaposvár, 2015)Horváth Szilvia: Pannóniai gyógyfürdők

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_SOMO_Sk_2015_A_Furdoelet_Es_Egeszseg/?pg=0&layout=s&fbclid=IwAR0B_OvH7s_g_uj8p2NC2CCPg6kOdvQ80jHtf8Grr_yOvq8VFhy8FPlO8o4

04 Buza Péter Fürdőző Budapest (Holnap Kiadó, 2006)

05 Wirth István Fürdőkultúra (4. fejezet) Szent István Egyetem 2011.

06 Buza Péter Fürdőző Budapest (Holnap Kiadó, 2006)

07 Dr. Bencze József A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1959_012/?query=SZO%3D(sarva*)&pg=12&layout=s