2013. május 14., kedd

Mesés pihenés a Shiraz Hotelben II.: Hammam tradíciók szertartás

A Shiraz Hotelben eltöltött pár nap egyik legnagyobb élménye az volt, hogy végre volt alkalmam megtapasztalni, hogy mi is az a Hammam, és milyen csodákat rejt.

Cagaloglu Hamam, Isztambul

Az iszlám kultúrában a fürdők fontos szerepet játszanak, játszottak, hiszen a muszlim hívők vallási kötelezettsége a tisztaság -testi és lelki értelemben egyaránt- illetve a rituális fürdőzés is. Az arab és török fürdőkultúra tehát a vallási élethez kapcsolódóan, a görög és római fürdők hagyományain alapulva, Krisztus után 600 környékén alakult ki.

Hürrem Sultan Hamam, Isztambul

Kilic Ali Pasa Hamam, Isztambul

A fürdők gyakran a mecsetek közelében épültek, sőt, sokszor azokkal egy épületben kaptak helyet, hogy a hívők imádkozás előtt, testileg is meg tudjanak tisztulni.
A test megtisztításán túl azonban persze társadalmi és szociális szerepük is fontos volt, különösen a nők számára, akiknek a szociális élet szinte egyetlen színterét a fürdő jelentette.

Hammam, valamikor a középkorban

Nők a fürdőben

Az arab és török fürdőkultúrán belül alapvetően kétféle fürdőt különböztetünk meg. A termál-, illetve gyógyvizeket használó fürdő, az ilidzsa, a gőzfürdő pedig a hammam.

A test átszappanozása, egy isztambuli hamamban

A hammam azonban jóval több, mint egy sima gőzkabin, hiszen ezek a létesítmények általában több, különböző hőmérsékletű és páratartalmú helységből álltak, állnak. 

La Sultana Hammam, Marakes

Le Bain Blue, Marakes

Az ide látogató hívők a gőz bőrpuhító, pórustágító hatását  a Fürdő Szolgák segítségével, különböző rituálékkal fokozhatják:
Olívaolajos fekete szappannal átszappanozzák a bőrt, majd alaposan leöblítik.

Egy tuniszi hamamban

Ezt a bőr átradírozása követi, hogy eltávolítsák az elhalt hámsejteket, és élénkítsék a testet. 

Sultan Hamam Berlin

A következő lépés -igény szerint- szappanos vagy szappanhabos masszázs lehet, melyet langyos vagy hideg vizes leöntések követnek. A vendégek a medencék vizében elmerülve, vagy a kutakból, vödörrel mert vízzel, leöntésekkel tudják frissíteni magukat a meleg gőzben.

A Bei Schumann Hotel Hamam-jában éppen szappanhabos masszázst végeznek

Kapadokya Hamam, Sefasi

A gőz, a szappan, a dörzs-kesztyűvel történő peelingezés és a leöntések hatására a bőr teljesen megújul, a test felfrissül és megtisztul, az izmok lazulnak, a fájdalom oldódik, az elme kitisztul.

Kasbah Tamadot Hamam, Marokkó

A Shiraz Hotelben eltöltött napjaink során, a "Hammam tradíciók" programokon, saját bőrömön volt alkalmam megtapasztalni, hogy valóban üdítő és mesés élmény lehet egy Hammam béli látogatás. A bőröm már az első rituálé után megszépült, kettő után pedig érezhetően és láthatóan sokkal feszesebb, fényesebb és egészségesebb volt.

Hürrem Sultan Hamam, Isztambul

Szóval a hammam számomra a megtisztító és megszépítő arab csoda, és ezúton is köszönöm a Shiraz mesés Szauna Mestereinek, Némedy Tamásnak és Holló Gábornak, hogy elkalauzoltak ebbe a különleges világba.

Képek forrása:  www.completemarocco.com, www.essaouria.nu, www.tunisia-live.net, www.ayasofyahamami.com, www.sultanhamamberlin.de, www.lebainblue.com, www.kapadokyahamam.com, www.lasultanahotels.com, www.kilicalipasahamami.com, www.theguideistanbul.com, www.bei-schumann.de


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése