2019. május 29., szerda

Mandala Bath

Az elmúlt bő egy évben nagyon el voltam veszve a babaszoba és az óvoda környékén.... Ezért is hanyagoltam/hanyagolom kicsit a blogot. A két gyerkőc körüli teendők teljesen lefoglalnak.
Így kerülhette el a figyelmemet az is, hogy 2018 tavaszán a Mandala Day Spa kibővült, és Mandala Bath néven egy luxus fürdőkomplexummal vált teljessé a szolgáltatások sora.
A Mandala Bath nem kevesebbet, mint "spiritual bath experience-t", vagyis spirituális fürdő-élményt ígér a látogatóinak.

Mandala Bath, Spiritual bath experience

Így aztán karácsonyra Mandala Bath ajándékutalványt hoztak az angyalok, melyeket végre március végén sikerült is beváltanunk. Mivel az ajándékutalványaink a fürdőbelépő mellett masszázsokat is tartalmaztak, jó előre (kb 2 hét) foglaltam időpontot, hogy ezzel az élménnyel ünnepeljük meg a Férjem szülinapját. (Időpontfoglalásnál mindenképpen érdemes jó előre gondolkodni, és figyelembe venni az utalvány lejárati idejét!)

Isten hozott!

Nagyok voltak hát az elvárásaim, főleg, hogy a Mandala Day Spa csapata több mint tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, és nem nagyon hallottam róluk rosszat. Még igen kritikus masszőr ismerőseim is el voltak ájulva a Mandala színvonalától.
Így biztos voltam benne, hogy az élmény szuper születésnapi ünneplés lesz számunkra. De annak ellenére, hogy jól éreztük magunkat, és szívesen menni fogunk máskor is, sajnos vannak dolgok, amiken lehetne javítani még a Mandalában is!

Mandala Day Spa recepció

Szolgáltatásról beszélünk, tehát minden, amit írok a tapasztalatom alapján kialakított saját véleményem. Biztos lesz, aki nem fogja érteni, hogy miért akadok fent (látszólag) apróságokon. De az az igazság, hogy szerintem az ördög a részletekben rejlik. Pláne egy ilyen helyen.

Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg a magyar vállalkozások egyik nagy küzdelme, hogy megfelelő munkaerőt találjon, és azt kellőképpen motiválni tudja. Ez egy luxus szolgáltatóra éppúgy igaz, mint
a sarki kisboltra. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy spirituális élményeket ígérő, luxus SPA-ban a részletekre - a kommunikációban is - sokkal jobban kell figyelni.
Évekig dolgoztam recepciósként, pontosan tudom, hogy ez nagyon összetett munkakör, és nagyon nehéz jó recepcióst találni. Mégis voltak olyan pontok, ahol szinte nem hittem a fülemnek...

1. Az előre egyeztetett időpont előtti napon felhívtak, hogy megerősítsék a foglalásunkat, ami egyébként nagyon profi és praktikus dolog. A recepciós hölgy felhívta a figyelmemet a következőre is: "bármi közbejön, ami miatt nem tudnak holnap eljönni, az még ma este tízig jöjjön közbe, különben az utalvány érvénytelenné válik". Egyrészt meglepődtem a stíluson. Másrészt számomra furcsa, hogy teljes egészében érvénytelenné válik az utalvány. Ha mondjuk az eladási ár fele elveszik, az korrekt.... de az egész? Harmadrészt pedig ezt a foglaláskor nem említették.

2. Megérkezésünkkor derült ki, hogy a 2 héttel előre leegyeztetett masszázsaink időpontját fél órával korábbra módosították (ezt előző nap sem említették a telefonban) és mikor mi ezen kissé meglepődtünk, a recepciós hölgy a következőképpen reagált: "Az a fél óra akkora problémát jelent önöknek?"

3. Megérkezéskor ki kellett tölteni egy egészségügyi kérdőívet, ahová a nevünket is fel kelett írni. Miután a kitöltött papírokat átadtuk a recepciósnak, 3 percen belül még kétszer kérdezett rá a keresztneveinkre. Szinte már komikus volt (ott volt előtte a papír....).

Mikor végre mindennel végeztünk a bejelentkezéskor, a recepciós hölgy bevezetett minket a Mandala belső termeibe, és olyan kedves stílusban mondott el egy -hallhatólag jól betanult- köszöntőt, mintha benyomtuk volna rajta a "showtime" gombot. Megtudtuk például, hogy az öltözők túloldalán, mielőtt belépünk a medence térbe, találunk majd a falon egy buddhista imamalmot, amelyet ha megpörgetünk, és kívánunk valamit, a kívánságunk "elvileg teljesül", márha "valaki hisz az ilyesmiben".

Imamalom

A fürdő gyönyörű. Minőségi alapanyagokat használtak a valahavolt fitnesszterem átalakításakor. Az ember belép, és tátva marad a szája. A budapesti fürdőkben nyilván nem ilyen minőséggel találkozunk. Ugyanakkor számomra mégis van egy pár dolog, ami nem teljesen kerek. Persze simán  lehet, hogy ezt egy belsőépítész azonnal cáfolná, nekem (a belsőépítészethez nem értek) mégis kicsit visszás hangulatot keltenek:

Alapvetően az indusztriális stílus a meghatározó a belső térben: levert tégla falak és beton felületek, ipari hangulatú lámpák, rusztikus fa gerendák. Ebbe valamennyire passzol a fent már említett buddhista imamalom. A sok márvány burkolat a medencék és a gőzfürdő esetében a funkciót tekintve adja magát, és még stílus tekintetében is beleférne a képbe, azonban a hamamok világát  kevés keleties hangulattal és kiegészítővel is megidézik, ami nekem már kicsit sok, főleg, hogy ezt az egyveleget még egy kristálycsillár is színesíti.

Medencék
 
Marokkói hangulat
 
Csillár a jacuzzi felett
 
Hangulatos, kissé sötét mosdók a női öltözőben

A medencék egyik oldalán egy pár ülőgarnitúra várja a fürdőzésben megfáradt vendégeket. Ezek stílusa egyrészt egy újabb "színfolt" , másrészt szerintem kevés pihenőhelyet biztosítanak, főleg, hogy az öltözőkben összesen 40-40 szekrény van, tehát max 80 fő be tud férni a fürdőbe (elvileg, és a spa vezetősége szerint is... szerintem ahhoz kicsi, de biztos kiszámolták...).
A medencék másik oldalán egy pihenő padon lehet még leülni, de ez nem túl hívogató.

 Azok a bizonyos garnitúrák

 A pihenőpad. Felette indusztriál lámpák. 
A kiégett izzó cseréje egy hónap alatt sem sikerült.
 
A medencék felé közeledve, jobbra az imamalom
 
A vízterápiás medence

Az eredeti látványterveket megtaláltam, ide kattintva még több látványtervet találtok



Itt látszik, hogy középre terveztek egy hatalmas, modern csillárt, nem pedig egy jóval kisebbet a jacuzzi fölé. Az eredeti csillár helyén maradt (?) egy "piramis" ablak, és rusztikus hangulatú uszadékfán elhelyezett ledes gyertyák kerültek világítás gyanánt. Szerintem ezek akkor sem adnak elég fényt, ha éppen világítanak. Az alábbi képen látszik, hogy a látogatásunkkor nem égtek.


Épp úgy, mint a sós medence mögötti polcokon elhelyezett sok-sok gyertya sem.

Amikor nem égnek a hangulatfények

A honlap szerint a Mandala Bath nyújtotta élmény szerves részét képezi a hátsó falra vetített mandala-mozi is. Nos ez sem üzemelt a látogatásunkkor.
Mondjuk nem kell ennek mindig működnie, de milyen szép lenne, ha ilyenkor egy hatalmas mandala festménnyel eltakarnák az üres vetítővásznat.
Akkor nem kellene a semmitmondó ZEN feliratos dekoráció sem az oldalsó falra.


ZEN

Habár első ránézésre átjön a modern luxus hangulat és a minőség, de mégis... ha az ember ezeken a részleteken elmereng a jacuzziban ülve, akkor már nem annyira kerek a dolog. Szerintem. Mert ugye azok a fránya részletek...

Nos, nézzük, miben merülhetünk el a Mandala Bath-ban?

Térkép a Mandala Bath-ról

1. Sós medence
A Mandala Bath különlegessége a valóban szuper sós medence, melynek 30%-os a sótartalma. Ennek köszönhetően, a súlytalan lebegés élményében lehet részünk. Isteni! Nagyon pihentető élmény!


 A lebegés fantasztikus!

2. Merülő medence
17 °C-os vizében a gőzfürdőből kilépve érdemes elmerülni. Mondjuk praktikusabb lett volna, ha a gőzfürdő közvetlen közelében alakítják ki, nem pedig két medencével arrébb.

A hosszúkás merülő medence
 
3. Vízterápiás medence
34°C-os vizében végzik a vzterápiás kezeléseket.

4. Meleg vizes medence
38°C-os vizében ücsörögve ellazulnak az izmok.


Medencék sora
 
5.Jacuzzi
Az átlagosnál nagyobb, nagyon szuper jacuzzi. 37°C-os.

6.Gőzkabin
A medencéket egészíti ki még egy gőzkabin, melyből egy privát Hamam is nyílik, ahol valódi Hamam kezelést vehetünk igénybe, előre egyeztetett időpontban.
A gőzkabin egyik fala teljesen üvegből van, az ajtó viszont nem tökéletesen zár, így ha valaki nem figyel oda kifejezetten (és miért tenné egy átlag Vendég?) akkor könnyen nyitva marad résnyire, és kiszökik a gőz, kihűl a kabin. Esetleg segíthetne ezen egy plusz szilikon szigetelés...

A gőzkabin és a meleg vizes medence
 
Bennem hiányérzetet hagyott, hogy a gőzkabinon kívül nincs más "izzasztó lehetőség", egy infra kabin vagy egy aroma/bio szauna sem.

A fürdőzés mellett van lehetőség különböző vizes kezelések, illetve klasszikus masszázsok igénybevételére is. Mi egy-egy 30perces masszázsra foglaltunk időpontot, mely a fürdőzés után a programunk "koronája" lett volna. Nos, nem lett az.


Hangulat az van, főleg, ha beüzemelik a fényeket

A masszázshelység a sós medence mellett, egy üvegfal mögött helyezkedik el. Öt ágy található benne, melyek függönyökkel vannak elválasztva egymástól. Az ágyakat egyszer használatos fura szövet anyaggal terítik le, ami nagyon kellemetlen tapintású. Tapad a testre, főleg ugye mert a masszázs során krémmel/olajjal kenik be a vendéget, de csúszik a műbőrrel bevont masszázságyon... Kicsit sem luxus érzetű a dolog.
A fürdőben kellemes zene szól, azonban a masszázshelységben nincs hangszóró, vagy nem kapcsolták be. Így a zene nem hallatszik be, viszont a fürdő morajlása, a vendégek halk zaja igen. Nos, ez nem segíti az ellazulást.
A masszőrök letegeztek minket, és bár lehet, hogy én vagyok régimódi, szerintem ezt nagyon nem illik. De ez volt velük a legkisebb baj. A masszőr, aki az én kezelésemet végezte, nagyon tapasztalatlan és bizonytalan volt. Hiába kértem (kétszer is) hogy erősen masszírozzon, ezt nem sikerült teljesítenie, végig azt éreztem, hogy csak túl akar lenni az egészen. A Férjem sokkal kevésbé kritikus nálam, de még ő sem volt elégedett. Persze, a masszázs nagyon szubjektív dolog. Mindenkinek más esik jól, és lehet azt mondani, hogy jó dolgomban már nem tudom, mibe kössek bele.... Dehát mégis, ha az ember fizet egy szolgáltatásért, akkor azért szeretne cserébe minőséget kapni....
Ami viszont a legelfogadhatatlanabb volt, hogy a 30 perces masszázs helyett csupán kb 20 perces kezelést kaptunk. Hogy egy szolgáltatást, aminek fix a hossza, lerövidítenek, az még a sarki szépségszalonban is ciki, de egy ilyen nivós hely egyszerűen nem engedheti meg magának.

Lebegek
 
Távozáskor a recepción hangot adtunk a csalódottságunknak, és annak, hogy egy ilyen színvonalú helyen nagyon nem erre számítottunk. A recepciós hölgyek sajnálkoztak, és ígérték, hogy továbbítják a panaszt a vezetőség felé, és ki fogják vizsgálni, mi történt. 3 nappal később hívott fel a Spa Manager, aki elnézést kért, és meghívott minket egy újabb fürdőzésre és masszázsra.
Bevallom, ez a korrekt hozzáállás jól esett, és azért is nagyon örülök, hogy lehetőségünk volt még egy látogatásra, mert a második alkalom sokkal jobb volt, mint az első!
Másodjára a ledes gyertyák is égtek, és ez az apróságnak tűnő részlet őrült sokat dobott a hangulaton! A masszázs pedig valóban élmény volt második alkalommal. Tapasztalt, kedves és udvarias masszőröktől nagyon profi masszázsban volt részünk!

 Égnek a ledek! És micsoda különbség!

Summa summarum, szívből ajánlom, hogy látogassatok el a Mandalába, mert kivételesen szép. De legyetek résen a szolgáltatásokat illetően.

És hogy mindez mennyibe kerül? Íme:


Hétfő-Csütörtök Péntek-Vasárnap
ALAP (papucsot biztosítanak) 3.900.- 5.900.-
SUPERIOR (papucs, törölköző, Green Tea zuhanyzási szett) 5.900.- 7.900.-
DELUXE (papucs, törölköző, Green Tea zuhyanyzási szett, 1 pohár pezsgő, SPA belépő) 9.900.- 11.900.-









Tradicionális masszázsok Vizes kezelések Vizes kezelések, Mandala Bath belépő nélkül
30 perc 8.690.- 12.000.- 16.500.-
45 perc 14.000.- 17.100.- 21.375.-
60 perc 17.000.- 21.600.- 26.400.-







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése