2018. október 4., csütörtök

Egy csodás hétvége

A múlt hétvégénk nagyon hisztisen indult. A kislányom is meg én is elfáradtunk az ovis beszoktatásban. A férjem pedig gondolt egyet, és kiadta a "parancsot": indulunk! Mindegy hova, de ki kell mozdulni.
Mivel volt egy fél mondata, amiből arra következtettem, hogy a Balaton felé vesszük az irányt, és mivel már majdnem dél volt, gyorsan azért mindenkinek csomagoltam váltás ruhát és fogkefét. + A kicsinek egy mózeskosár is bekerült a kocsiba.

Így esett, hogy délután kettő körül már a balatonakarattyai csodás kilátásban gyönyörködtünk a The Rusty Coffee Box napsütötte teraszán.



Útközben gyorsan körbe néztem a neten, hogy milyen lehetőségeink vannak a szállás tekintetében, és megakadt a szemem pár nagyon hangulatos képen (igen, én sokszor kép alapján választok). Hívtam a telefonszámot, volt szabad szobájuk, és a gyerekek elhelyezése sem jelentett problémát (a nagy a franciaágyban köztünk, a kicsi meg a saját mózeskosarában aludhatott.) Úgyhogy picivel később már át is vehettük a szobánkat a Balatonalmádiban található Villa Millenniumban.



Mivel én láttam a képeket, nagyjából tudtam, mi vár minket, de a férjem álla is leesett, amikor belépett az épületbe.
És meg tudom érteni.

 A közlekedő

 Az emeleti "nappali"


 Beszélgető sarok

"Könyvtár"




Az étkező

A Villa Millennium belső kialakítása és berendezése nagyon átgondolt, ötletes, egyszerre vidám, modern és elegáns. Megszálltunk már egy pár helyen, de ez a villa az egyik leghangulatosabb mind közül.
Mi ebben a szobában aludtunk:




Talán a képek is visszaadják, hogy mennyire hangulatos az egész miliő... Varázslatos volt a szobánk "kisugárzása". Kivételesen pihentető és megnyugtató hatással volt rám.

A kilátás

A jól átgondolt és egységes berendezést a kedves, apró részletek teszik teljessé. A fogadtatás pedig nagyon közvetlen és barátságos.



Azok a bizonyos kedves, apró részletek

A szobaár (19.000 ft) nem tartalmazta a reggelit, de +1900 Ft-ért (/fő) ilyen isteni és kiadós bőségtálat  kaptunk, melyet még személyenként egy-egy tojásétel is gazdagított.


Az étkezőben bármikor készíthetünk magunknak egy forró teát.


A kertben pedig egy kis játszótér és egy trambulin a nagylányomat varázsolta el.

+1 ötlet, ha isteni jót akartok enni
A Veganeeta-ban olyan isteni, ízes és kiadós vacsorát kaptunk, hogy csuda! ...még lefényképezni is elfelejtettük. Vegán Cézár saláta, lencse leves és paradicsomos tagliatelle volt a menü, amit nagyon készségesen el is csomagoltak, hogy a Villában tudjuk megenni (zárás előtt picivel estünk be).

A hétvége jelmondata pedig a szobánk dekorációja lett:


 Travel brings power and love
 back to your life. (Rumi)

Köszönjük, Villa Millennium!