2013. március 29., péntek

Szeretem a Napot, avagy 30 napos jóga kihívás az AmaSole jóga-stúdióban

Van egy jóga-központ nem messze az otthonunktól. Már kívülről látszik, hogy különleges. Amikor március elején órára is elmentem hozzájuk, akkor éreztem meg először, hogy mennyire jó hely az amaSole.


Aztán március végén belevágtam velük egy 30 napos jóga-kihívásba. Tudtam, hogy jót fog tenni, de nem gondoltam, hogy nem csak testi szinten, de lelkileg is elindulnak bennem olyan változások, amelyekre régóta vágytam.
Mivel a Kihívás előtt csak pár hot jóga órán vettem részt, és általában elég feszített a munkabeosztásom is, azt előre tudtam, hogy az, hogy mind a 30 napon eljussak órára, szinte lehetetlen küldetés, így a 30 nap alatt 21 hot jóga órát tűztem ki célul.

Sas-póz

1. hét
Nagyon visz a lendület. A legelső, hétfői óra nagy mérföldkövet jelent a számomra: úgy izzadok a másfél óra alatt egyfolytában, mint még soha. Nagyon jó érzés! Az óra utáni, öltözőben-előtérben folyó beszélgetésekből kiderül, hogy nem vagyok ezzel egyedül, és hogy az élmény nem csak a melegnek, de az órán résztvevő, körülbelül 38 ember részvételének és közös energiáinak is köszönhető.
Az első hétre 5 alkalmat terveztem, és mind az ötöt sikerült is teljesíteni.

Bölcső-póz

2. hét
Ezen a héten szabadságon vagyok, tehát több jóga órát tervezek, mondjuk úgy hatot.
Az elmélet, miszerint a résztvevők energiái is nagyban befolyásolják az óra intenzitását, beigazolódni látszik: megfigyelem, hogy amikor sokan vagyunk, jobban izzadok, és vannak pillanatok, mikor nehezen is bírom a megterhelést, így egy-egy ászánát kihagyok, leülök a matracra, és próbálom mélyíteni, lassítani a légzésemet. Ez általában segít.
Annak ellenére, hogy szabadságon vagyok, és elvileg pihenek, mégis sokkal fáradtabbnak érzem magam, mint az első héten. Van olyan nap, mikor nagyon akarok órára menni, de a lábaim olyan fáradtak, hogy képtelen vagyok rávenni magam. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy mivel szép tavaszi az idő, elkezdek bringával bejárni a városba, ami napi kb 80 perc bringázást jelent, 2 részletben. A kettő együtt sok.
A hátam elkezd fájni, érzem, hogy alakulnak az izmok, és nyomják ki magukból a feszültséget (legalábbis így képzelem), ami ugyan jó jel, de mégiscsak fáj.... így arra jutok, hogy megérdemlek egy kiadós hátmasszázst. Jó döntés! A 40 perces masszázs igazán felszabadítóan hat rám.
Felveszem a kapcsolatot Nórával, a természetgyógyásszal, aki a Kihíváson résztvevőket segíti a személyre szabott tanácsaival. Nóra azt javasolja, hogy igyak gyógyteát, amihez ő keveri össze a gyógynövényeket. Az első héten ezt kihagytam, így most a májtisztító keverékkel indítok. Nagyon zöld íze van... de érzem a hatását: aznap, mikor iszom a teát, délutánra elkezd fájni a fejem... tehát a méreganyagok kezdenek felszabadulni. Nagyon oda kell figyelnem, hogy soooook vizet igyak!
Ezen a héten, a tervezett 5 óra helyett csak négyre tudom rávenni magam.

Sáska-póz

3. hét
Vége a szabadságnak, kezdődnek a munkás hétköznapok. Hál' Istennek, a beosztásomat tudom úgy alakítani, hogy tudjak jógázni.
Vannak reggelek, amikor szívesen tovább aludnék inkább, de már tapasztalatból tudom, hogy még ha nagyon nehezen is veszem rá magam a jógára, utána a testem nagyon is meghálálja, hogy sikerült. És nagyon hálás vagyok Ákosnak, hogy egy-egy gyengébb pillanatban mindig arra buzdít, hogy induljak csak el. Mert csak az a nehéz... hogy kikeljek az ágyból, utána már minden összeáll, és az órát követően pedig mindig még jobban alakul a nap.
Egyre inkább kezdek ráérezni, hogy egy-egy ászanánál mire kell odafigyelnem, és már kapok dicséreteket is egy-egy gyakorlat alatt.
Érzem a testemen, hogy elkezd lazulni olyan helyeken, ahol mélyen gyökerező merevségek vannak bennem, de azt is tudom, hogy még hosszú lesz a lazulás útja. Amit viszont lelki szinten hoz, annak nagyon örülök: alapvetően zárkózott és kissé merev hozzáállásom a dolgokhoz kezd nyílni, oldódni. Jobban sikerül idegenekkel is kapcsolatot teremtenem, kevésbé érzem magam távolságtartónak.
A heti öt alkalom helyett ismét csak négyet sikerül megvalósítani.

Teve-póz

4.hét
A hétfői óra után rájövök, hogy ha a kedd kivételével, amikor vidékre kell utaznom, minden nap jövök, akkor teljesíteni tudom a 21 órát. Nagyon elszánt vagyok, hogy elérjem a kitűzött célt!
Az órák alatt most már teljesen átérzem és megértem azokat, az intelmeket, amelyekre az első órákon még nem teljesen tudtam figyelni, vagy épp betartani őket:
  • Csak akkor igyál, amikor az Oktató mondja (víz-szünet)! Az, hogy a víz segít erőre kapni, az csak illúzió. Mert ha telerakod a pocakodat vízzel, akkor még nehezebb lesz a gyakorlatok némelyikét megcsinálni.
  • Ha úgy érzed, hogy túl gyorsan ver a szíved, vagy bármilyen formában az az érzésed, hogy "ez most kicsit sok", akkor nyugtasd meg a lélegzetedet: lassan szívd be a levegőt az orrodon, és lassan fújd ki, szintén az orrodon keresztül.
  • Nem az a lényeg, hogy milyen mélyre mész egy-egy pózban, hanem az a fontos, hogy ameddig el tudsz menni, addig menj, de helyes testtartással!
  • Nem kell semmit siettetni. A törekvés legyen meg benned. A többi majd jön magától.
  • Fordított sorrendben gyere ki egy-egy pózból, mint ahogy belementél. Ha nem így teszel, akkor esetleg meghúzhatod magad. Egyébként a meleg miatt az izmaid biztonságban vannak, tehát ez az egyetlen "veszélyforrás" számukra, ha nem helyes sorrendben fejezel be egy ászánát.
A vasárnapi óra sajnos mégis kimaradt, mert szombaton kicsit elgörbült az esténk, így mivel én alapvetően nem bírom az éjszakázást, a vasárnap végig kóválygással telt, jóga nélkül.

Nyúl-póz

+2 nap
Hogy meglegyen a 30 napunk, 2 nap még hiányzott, de jelentem, ezt örömmel és vidáman teljesítettem.
Így a végeredmény, 30-ból 20, az önmagam elé kitűzött 21 helyett.


Az elmúlt 30 nap eredménye nem elsősorban kilókban vagy centikben mérhető (de ha van változás, arról sem tudok pontosan beszámolni, mert sem előtte sem utána nem mértem magam), hanem a hangulatomon. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, és ha valami nem úgy történik, mint ahogy elterveztem, akkor azt is kevésbé veszem a szívemre.
A világ persze nem fordult meg teljesen (még) velem, de számomra -és remélem, a közvetlen környezetem számára is- érezhető a változás már valamennyire.
Tehát a kihívásnak vége, de a jógázásnak korántsem! Úgy érzem, végre megtaláltam azt a mozgásformát, amiben örömömet lelem, és a helyet, ahová szeretettel járok, mert odafigyelő, kedves és lelkes oktatókkal és "küzdő-társakkal" vagyok itt körülvéve.

amaSole római

Képek forrása: PinterestBikram yoga Vancouver és persze az amaSole


2013. március 22., péntek

A jóga melegsége, avagy mi is az a Hot Jóga?

Úgy 4 évvel ezelőtt hallottam először arról, hogy létezik olyan jóga óra, ahol a gyakorlatokat egy kb 40°C-os teremben végzik. Mivel alapvetően én igen nehezen viselem a meleget 30°C felett, úgy általában, ezért el sem tudtam képzelni, hogy egyszer önként és dalolva fogok Hot jóga-órára járni.
De ez is megtörtént.
A Római-parton van egy színes, vidám, inspiráló hely, az AmaSole jóga stúdió. Én itt szerettem bele a Hot jóga műfajába.

amaSole római

Mi is ez?
Egy 26 jógapózból és két légzőgyakorlatból álló Hatha-jóga sorozat, amit 38-40°C-ra felfűtött teremben, másfél óra alatt végzünk el, úgy, hogy a legtöbb gyakorlatot kétszer ismételjük meg.

Fél-Hold tartás

Miért jó?
Fontos megemlítenem, hogy a teremben uralkodó melegség néha kifejezetten jól tud esni, sőt részemről egyáltalán nem érzem olyan melegnek azt a 40°C-ot, mint ahogy gondoltam.
Nem mellesleg ennek a hőségnek két nagyon fontos dolgot köszönhetünk: egyrészről lehetővé teszi, hogy az izmok és az ízületek könnyebben bemelegedjenek, és így a testünkkel sokkal több dolgot, sokkal könnyebben tudunk megcsinálni, és kisebb az izomhúzódás veszélye is.

Kobra-póz

Másrészről pedig a melegben ugye izzadunk. Nagyon. Ezért aztán a méregtelenítés még intenzívebb a Hot jógának köszönhetően.
És persze ott vannak a jóga általános kedvező hatásai:
  • nyújtja és erősíti az izmokat
  • segíti az ízületi-folyadék áramlását 
  • megmasszírozza a belső szerveket, így harmonizálja a működésüket
  • erősíti az immunrendszert
  • segíti a koncentrációt
  • növeli a test-tudatot
  • javítja az állóképességet
Tehát tulajdonképpen a test működését harmonizálja.

Álló íj tartás

Valamint talán a legfontosabb hatása, hogy ahogyan a gyakorlatokon keresztül, a testben levő görcsöket és merevséget sikerül felszabadítani, úgy ezek lelki megfelelői, a mentális vagy érzelmi blokkok is szépen, szinte észrevétlenül kioldódnak a lelkünkből. Egyre vidámabb, elfogadóbb, nyugodtabb, kiteljesedettebb emberré válik az, aki komolyabban jógázni kezd, és az élete egyszer csak kerekebbé, boldogabbá válik.
Számomra a Sole Hot Jóga ezeket a hatásokat többszörösen felerősítve, folyamatosan hozza be az életembe,  és ezért az élményért nagyon hálás vagyok az amaSole Csapatának.

amaSole római


Szóval, vigyázat, a dolog addiktív! :-)

A képeket és a segítséget köszönöm az amaSole Csapatának és egy szuper kanadai jóga oldalnak!


2013. március 16., szombat

Rituálék -búcsú Gyuri Bácsitól

Szeretem a rituálékat. A rituálékat olyan értelemben, mint olyan tevékenységeket, amelyeket mindig ugyanúgy, de legalábbis nagyon hasonlóan végzünk el, és nagy jelentőségük van a számunkra, és még ha egy kívülállónak esetleg apróságnak tűnnek, számunkra már-már szertartásokká alakulnak. Azt gondolom, hogy ezek a szokások sok erőt tudnak adni a mindennapokhoz, feltéve persze, hogy nem válunk a rabjaikká.


Reggeli egy ékszerbolt kirakata előtt, egy süti, amit mindig ugyanúgy kezdesz el enni, egy újság, amit mindig ugyanott veszel meg, üdvözlés, ami mindig ugyanúgy zajlik, egy sorozat, amit semmi pénzért nem hagynál ki, egy étel, amit pontosan úgy készítesz el, ahogy Anyukád csinálta, mikor gyerek voltál, a jóéjt-puszi, amit a gyereked homlokára adsz esténként, a szombat esti kényeztető fürdőzés, a vasárnapi családi ebéd... és még annyi minden lehet hétköznapi szertartás.
Nekem mostanában inkább apróbb rituálék vannak az életemben, mint például az, hogy a Párommal mindig koccintunk az evőeszközzel evés előtt. De volt egy pár. ami nagyon is meghatározó volt.

Ilyen volt gyermekkoromban az egész szombat délelőtt, amikor is Anyukámmal útra keltünk. Az első lépés az uszoda volt, és az úszóedzés. Ezután átsétáltunk a "hírös szögedi" Virág cukrászdába, ahol elfogyaszthattam a kedvenc gesztenyepürémet. Majd következett a kirakatnézegetés, melyet nem ritkán vásárlással fűszereztünk.

Anya-lánya shopping Gossip Girl módra

Ez az igazi anya-lánya program gyerekkorom egyik legmeghatározóbb emléke, élménye, és hiszem, hogy nagy szerepe van abban, hogy a kirakatnézegetés a mai napig egyfajta kikapcsolódást és jutalmat jelent a számomra (az edzés után megérdemelt jutalomként éltem meg a shoppingolást). Ha eszembe jutnak ezek a szombat délelőttök, mindig mosolyra húzódik a szám.

Később, önállóságom kezdetén is kialakult egy ilyesmi rituálém. Első, szülőktől független, lakótársakkal spékelt albérletemtől nem messze állt egy újságos-stand. Az újságárus néha kifejezetten morgós volt, és kissé ironikus megjegyzéseket tudott tenni, de valahogy mégis lehetett érezni a szúrós felszín alatt megbújó nagy szívet. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden szerda reggel leszaladok az újságoshoz, megveszem a frissen megjelent Nők Lapját, és visszaszaladok a lakásba, bekucorodom a fotelembe, és a Lolával az élet fölött kuncogva reggelizem.

Újság, kávé, finom falatok a teraszon: tökéletes reggeli

Lassacskán Gyuri Bácsival (így hívták az újságost) is összebarátkoztunk, már név szerint köszöntöttük egymást, és kérés nélkül tudta, hogy melyik újságot kell levennie a polcról, ha közelítek. Idővel már mosolyokat és kedves anekdotákat is kaptam Tőle, és büszke voltam rá, hogy van, és ismerhetem. Olyannyira, hogy egy idő után már inkább csak miatta vettem meg minden héten a szokásos újságot.
Abban, hogy Újlipóciát második otthonomnak tekintem, neki és a mi kis szerda reggeli rituáléinknak is nagy szerepe volt.
Gyuri Bácsi egyébként hajós kapitány volt a Dunán, de amikor nyugdíjazták jelentkezett újságosnak. Egy kikötése volt csupán: olyan helyet kért, ahol közel lehet A Vízhez. Így kapta meg a Jászai Mari téren álló kis újságosbódét. És különleges szerepet adott neki. Számomra Újlipótváros egy kicsi de fontos pillére ez a házikó, benne mindenki kedvenc Újságosával, aki tudja, hogy ki lakik Pestnek ebben a kis falujában, ki mit olvas, ki mit szeret, ki merre jár... Gyuri Bácsi büszke volt rá, hogy az elmúlt jó néhány évben minden hajnalban, makk egészségesen nyitotta ki a kis bódét, pedig messziről járt be, és már nem volt mai gyerek.
Bächer Iván Újlipócia c. könyvében még egy külön jegyzetet is szentelt Gyuri Bácsi jelenségének.


Már évek óta nem lakom "az Újlipótban", de ha lehet, útba ejtem a Jászain az újságost. Az egyik ilyen kis kitérőnél, még tavaly, már nem a Kapitány fogadott, hanem egy fiatal hölgy, akiről kiderült, hogy a lánya, és azért van ott, mert segítenie kell az édesapjának, aki sajnos betegeskedik. Ezt követően, ha arra jártam, Gyuri Bácsi mosolyában már fáradtság bujkált mindig.
Egy nap, pár hónappal ezelőtt, a bódé "zárva" táblája előtt egy pár szál virág és egy mécses üzente meg a világnak, hogy Gyuri Kapitány szebb vizekre hajózott.

A Jászai Mari téren ma már csak az ürességtől kongó stand áll.
Ez az üresség juttatta eszembe újra, hogy milyen sokat adtak nekem azok a szerda reggelek. Hogy mennyire finoman tudják fűszerezni ezek a talán kicsi, de jelentőségteljes rituálék az életet. És hogy milyen sokat jelenthet mindannyiunk számára egy-egy ilyen szokás bevezetése, és persze a velük együtt kialakuló emberi kapcsolódások.
Így tehát meg is kérdeznélek Titeket:
Nektek vannak rituáléitok? És milyen emberi kapcsolatokat köszönhettek nekik?
Ugye mennyivel szebbé teszik a hétköznapokat a hozzájuk kapcsolódó élmények és érzések?

2013. március 10., vasárnap

Nagyböjt, avagy éljen a tavasz!

A Húsvét előtti 40 nap a keresztény kultúrkörben a Nagyböjtöt jelöli. A keresztény hit szerint ebben a 40 napban készülünk fel a kereszténység legnagyobb ünnepére, a Húsvétra, amikor Jézus feltámadását és a megváltást ünnepeljük.
A böjt 40 napja alatt Jézus pusztába való elvonulására emlékeznek a hívők. A Biblia szerint Jézus ebben az időszakban böjtölt, hogy a lelki elmélyülés teljesebb lehessen, és felkészüljön a feladatára, amiért a Földre született. Ennek tiszteletére, a hagyományok szerint, a keresztények önmegtartóztatóan étkeznek a Nagyböjt idején, húst például egyáltalán nem fogyasztanak, valamint ez az időszak alkalmat ad a bűnbánatra, a hitben való elmélyülésre és a kiengesztelődésre.

Klasszikus böjti eledel

Azt gondolom, hogy a Biblia történetei leginkább szimbolikusak, és az egyház dolgaival sem értek egyet, de számomra az egyik legszebb időszak az újjászületés ünneplése, melyet megelőz egy testi tisztulás és egy lelki elmélyülés, vagyis a Nagyböjt és a feltámadás.
Ha nem is vagyunk vallásosak, akkor is érdemes azon elgondolkodni, hogy a mi saját életünkben, a tavasz beköszöntével, a természet újjáéledésével harmóniában, mi az, amin szeretnénk változtatni, javítani?

Simon András grafikusművész alkotása

Hiszem, hogy a lelki tisztulást igenis segítheti egy testi tisztító-kúra illetve egy, a környezetet megtisztító "kilégző" fázis is. Nem véletlen az sem, hogy nagyanyáink a Húsvét előtti időszakban végezték el a tavaszi nagytakarítást, amikor is a ház utolsó szegletét is kipucolták, meszeltek, mostak, szőnyeget poroltak és lomtalanítottak.
Nem kell persze csak magvakat enni és kizárólag vizet inni, és nem kell rögtön az egész lakást kipakolni, és a cuccok felét azonnal kidobálni sem. De egy kis frissítés kívül-belül jól fog esni.
Ma még pont 3 hetünk van Húsvét Vasárnapig, így már ugyan jócskán benne vagyunk a böjti időszakban, azért még nem késő elkezdeni semmit.
Következzen tehát egy-két ötlet, hogy a tavasz a megújulást is jelenthesse.

Testileg

1. Mozogj egy kicsit!
Ha télen ellustultál volna, kezdj el újra mozogni. De kérlek, ne 2 sziget-körrel kezdj! Nem kell drasztikusan elkezdeni semmit, csak okosan! Ha nem tudod pontosan, hol vannak a tested határai, akkor kérd ki egy személyi edző tanácsát.

Futás, amikor legyőzheted önmagad

Szerintem elég, ha heti 2-3 alkalommal 30-40 percet szánsz arra, hogy megmozgasd a testedet. És közben figyelj arra, mit üzen? Bírna többet? Vagy inkább lassabb tempóra váltana? Nem az a cél, hogy kipurcanj, hanem, hogy kezd el jól érezni magad a bőrödben!
Ha úgy érzed, hogy az jót tenne a lelkednek, akkor tűzz ki egy célt! Például, hogy a heti 3 alkalomból egyszer messzebbre futsz vagy többet úszol. És ha sikerül elérned a kitűzött célt, akkor jutalmazd meg magad valamivel. Mondjuk egy kis hátmasszázzsal, vagy egy csinos, új edző-ruhával.

A jóga nálam nagy kedvenc, ha még nem próbáltad, akkor itt az alkalom!


2. Figyelj oda arra, hogy mit eszel!
Ezen a területen is kerüld a drasztikus változásokat. A böjt, az önkínzó koplalás értelmében, nem fog jót tenni a testednek. Egy átgondolt és alapos tisztítás, viszont igen!
Ami nekem nagyon bevált, és teljesen jól tartható is, az a szétválasztás, ami nagy vonalakban kb. így néz ki:
Törekedj arra, hogy fehérjét, szénhidrátot illetve keményítőt külön-külön egyél.
A szénhidrát fogyasztást inkább a nap első felére időzítsd.
Zöldséget bármivel társíthatsz, csak gyümölccsel nem.
A különböző "csoportok" fogyasztása között teljen el legalább 2 óra.
Este hat után már ne egyél sem tejterméket, sem lisztes ételeket.
És ne haragudj magadra, ha nem sikerül mindent betartani! A lényeg, hogy figyelsz magadra, és arra, mi a jó a testednek, igazából.
A szétválasztásról bővebben és alaposabban a Testkontroll c. könyvben olvashatsz.



3. Igyál!
Elsősorban vizet, sokat. A tavaszi tisztítókúrát pedig gyógyteák fogyasztásával is fokozhatod.
Maria Treben, "Isten patikáriusa" például a következő csalántea kúrát ajánlja:
4 héten keresztül reggelente, éhgyomorra, egy csésze csalánteát igyunk meg. Utána pedig a nap folyamán még 2 csészényit kortyolgassunk el.


(Egy nagyobb csészényi forró vízbe kb. egy teáskanálnyi csalánlevelet áztassunk be, és 2-3 perc után szűrjük le!)
A csalán vértisztító hatása mellett szabályozza az anyagcserét, sőt magas vastartalmának köszönhetően segíthet a tavaszi fáradtság leküzdésében is.


A környezetedben

1. Lomtalaníts!
Ne ess kétségbe, nem kell a padlástól a pincéig! Ha éppen nincs sok időd, akkor kezd mondjuk a hűtőszekrénnyel vagy az irodai fiókoddal! Szortírozz szigorúan!
A lomtalanítás több szempontból is nagyon jó:
1. Helyet csinálsz az új dolgoknak, azzal, hogy elengeded a régieket.
2. Mikor készen vagy, akkor megkönnyebbülsz.
3. Büszke leszel magadra, mikor kidobáltad/elajándékoztad/eladtad azokat a dolgokat, amire igazából nincs szükséged.
4. Ha a kiszelektált dolgokat el tudod adni a baráti körön belül, esetleg egy licitálós weboldalon, akkor még egy kis pénzed is lesz.

Egy igazán rendezett és átgondolt "kamra"

2. Takaríts!
A lomtalanítással együtt adni fogja magát a dolog, hiszen észre fogsz venni porcicákat olyan helyeken, ahová egyébként nem biztos, hogy hetente benézel.
Én azt imádom a takarításban, hogy utána valahogy nagyobbnak tűnik a tér.
És rendben-tisztaságban a jól megérdemelt pihenés is édesebb lesz.

3. Gardrób rendezés!
Pakold el a nagyon téli cuccokat! Ezt is egybe kötheted egy erős szelektálással. Légy őszinte magadhoz: amit ezen a télen, sőt esetleg a múlt télen sem vettél fel, azt már nem valószínű, hogy hordani fogod.
Ezzel együtt vedd elő a tavaszi, átmeneti ruháidat, és máris örülhetsz a jó időnek, a vidámabb színeknek és lengébb fazonoknak. És ha valami nagyon hiányzik a ruhatárból, akkor ajándékozd meg magad vele!

Hmmm...egy ilyen ruhásszekrényt, azt hiszem, minden nő elfogadna, nem?


4. Dekorálj!
Újra süt a nap, nyílnak a színes és illatos virágok... csempészd be a természet vidámságát a lakásba is!



Lelkileg

Tavasszal minden új életre kel, és így mi is, mintha téli álomból ébrednénk, újra kinyithatjuk magunkat a világ felé, vagy ha így jobban tetszik, kinyithatjuk a világot, saját magunknak, egy másik perspektívából.
Ha a fent felsorolt ötletek közül bármelyikbe belevágsz, akkor az már azt jelenti, hogy változtatni szeretnél, sőt teszel is érte. A változás segítéséhez van egy fontos kérdés, amit bármikor feltehetsz magadnak:

Mennyire szolgál engem ez a dolog?
Ezt érdemes átgondolni, akár egy régen nem hordott ruháról, akár egy már nem használt tárgyról, akár egy olyan kapcsolatról van szó, ami már nem tesz boldoggá. De akkor is, ha épp nincs kedved elindulni futni vagy az edzésre, és akkor is, ha épp azon gondolkodsz, vajon megérdemelne-e a tested egy masszázst?
Itt az ideje annak is, hogy átgondold, hogy mi az, ami miatt esetleg haragszol magadra?
Mi az, amit szeretnél, de eddig nem tettél meg?

Érlelgetsz magadban valami új ötletet egy ideje? Vágj bele!
Szeretnél belefogni valamibe már régen? Mi tart vissza?
Próbáld meg átgondolni, hogy mi az, ami eddig visszafogott, ami miatt nem engedted meg magadnak, hogy elkezd? És ha tudsz, változtass rajta! Vagy egyszerűen csak kezd el! Hidd el, csak az első lépés a nehéz!
Most minden tavaszi napsugár, minden madárfütty és minden friss szellő arra buzdít, hogy ne félj, csak szárnyalj!


Képek forrása: pinterest, st-plebania.com, google, zerowastehome.blogspot.com, patikarium.hu