Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 2. rész

Az első rész után most érkezik a történelmi visszatekintés folytatása...
(A fejezetek és a jegyzetek számozása is folytatólagos, elnézést, ha ez zavaró lesz, számomra így logikusabb.)

2.2. … És akkor jöttek a törökök

A XIV. század elején a kis-ázsiai török törzseket Oszmán vezér egyesítette, és egy új török államot hozott létre. Róla nevezték el az egész birodalmat, sőt a vezető török etnikumot is. 

A török csapatok rövidesen megkezdték az előrenyomulást Európa irányába is. Keleten és Afrikában hatalmas hódításokkal büszkélkedhettek, nyugaton azonban a Magyar Királyság megakasztotta a térhódításukat. A két állam között már a XIV. században megkezdődtek az összecsapások, azonban a XVI. századra az Oszmán Birodalom már olyan erőt képviselt, melynek az ország nem tudott ellenállni. 1526-ban elesett Mohács, majd viszonylagos nyugalmat követően 1541-ben a törökök Budát is elfoglalták, ezzel az ország három részre szakadt, és középső részének az Oszmán Birodalomba történő integrálása megkezdődött.

1541-től az 1686-ig, Buda visszafoglalásáig, illetve az 1699-ben Karlócán megkötött békéig a törökök elleni harc határozta meg a Magyar Királyság életét. Az elfoglalt részeken a törökök átszervezték a közigazgatást (vilajetek) és az igazságszolgáltatást, de vallásukat nem kényszerítették rá a hódoltsági területek lakosságára. 

Az oszmán hódítók hazánkban kizárólag erődítményekben telepedtek le, melyekben a helyi lakosság száma folyamatosan csökkent, és a törökök által elfoglalt területek jelentősen elnéptelenedtek.

Az erődítményeknek egy része teljes egészében oszmán építésű volt. Ahol már meglévő várakat foglaltak el, ott megerősítették a falakat, és a harcok során megsérült részeket. Sok olyan épület született, mely a hódítók kultúráját, szokásait volt hivatott szolgálni. Dzsámikat például villám gyorsan kialakítottak a korábbi templomok épületeiben, hiszen fontos volt számukra, hogy a sikeres ostromot követő első pénteken már imádkozni tudjanak ott. Az 1570-es évektől azonban nagy volumenű építkezések is zajlottak, dzsámikat, mecseteket, türbéket és fürdőket emeltek, a korabeli építészeti stílus jegyében.

Buda és Pest látképe, Francesco Guienotti 1685

Kép forrása: BTM, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, ltsz 29253, KM.63.89

A hódoltság 150 éve komoly megpróbáltatás volt a magyarok számára, és egybeesett az Oszmán Birodalom virágkorával és korai hanyatlásával.

2.3. Helyzet a hódoltságon kívüli területeken és a török kor után⁰⁸

A higiéniás és fürdőzési szokások természetesen Magyarország egészét tekintve nagyon különbözőek voltak. A török hódoltságtól mentes felvidéki és erdélyi területeken a középkori fürdőkultúra a XVIII. századig folyamatosan élt.
A fürdők megítélése nem volt egységesen pozitív, és ehhez hozzájárult az a tény is, hogy ezekben az intézményekben bizony előfordult, hogy „nem csak fürdés céljából vetkőztek”. Tudjuk, hogy a könnyűvérű nőket (egy idő után) igyekeztek távol tartani a fürdőktől: 1678-ban például Turóc vármegye tiltotta ki őket a stubnyai fürdőből.

A kora újkor (XV. század második felétől a XVIII. századig, tehát nagyjából a török hódoltság korában) a mesterséges polgári fürdők, a közfürdők kivétel nélkül a városi és községi lakosság tulajdonai voltak.

Az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság területén a nemesség körében nagy népszerűségnek örvendett a fürdőzés: a kastélyokban voltak fürdőkádak/szobák és szívesen töltötték idejüket fürdőkben is, gyakorta utaztak is eme kedvtelésük miatt.

A XVI.- XVII. században már a nemesi családok előszeretettel invitálták egymást tavasszal és nyáron a különböző hévizekhez. Amellett, hogy köszvényt és csúzt kúráltak a gyógyvizekben ücsörögve, ezek a fürdőhelyek fontos színterei voltak a társadalmi és politikai életnek is: a híres Wesselényi-féle összeesküvést (XVII. sz. közepe), melyben a Habsburg- ellenes magyar főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító kormányzat ellen összefognak (még akár a törökökkel is) Stubnyafürdőn tervelték ki.

A magyar kamara 1617-es írásából pedig megtudhatjuk, hogy tisztviselői májusban mentek szabadságra, és e szabadságot rendszerint a pöstyéni fürdőben töltötték.

A XVI.-XVII. században sok kalendárium és kéziratos könyv („füves könyv”) dicséri a fürdők hasznát, ekkoriban rengeteg kalendárium foglalkozott az érvágással és köpölyözéssel (melyeket akkoriban a fürdősök végeztek).

Apáczai Tsere János „Magyar Enciklopédiája” 1653-ban minden hónapra megjelöli a fürdés hasznát vagy épp tilalmát, például:

„Januárban eret ne vágass, hanem fürdővel ély” .

Kép forrása

Dr. Bencze József tanulmánya szerint a magyar szokásrendben, gyógyítás céljából végzett „gőzölés” szintén bevett eljárás volt, de itt nem a gőzfürdőkre kell gondolni, hanem a beteg testrész (néha az egész test) növényforrázatokkal való „párolására”, mely még az ősi, kultikus füstölési szokásokban gyökerezik (füst, mint az isten(ek)hez kapcsolódás lehetséges módja).

Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy török mintára elterjedt a gőzfürdőzés szokása is (XVII. században). A gőzt vagy téglából kialakított csöveken vezették be, vagy kezdetleges módon forró termésköveket dobtak a vízbe, és így fejlesztettek gőzt. Ez utóbbi módszer középkori német leírásokban is megtalálható, és inkább az erdélyi területekre volt jellemző.

A természetes gyógyfürdők használata szélesebb körben is elterjedt, hisz a XVI. századtól kezdve már bizonyosan (de valószínűleg már korábban is) a parasztság is felkereste a természetes hévizeket, sőt gyakran külön nekik létesítettek úgynevezett parasztfürdőket (balneum rusticum).

Több fürdőhelyről feljegyezték, hogy az urak és a parasztok külön fürdőben fürödtek, tehát a társadalmi tagozódás volt a jellemzőbb. Mereven elkülönítették az uralkodó osztály és a parasztok fürdőit, noha feltehető, hogy egy-egy fürdőhely első használói éppen a parasztok voltak: a vizek gyógyító hatásának empirikus megfigyelésében mindig is nagy szerepük volt, ők voltak „felfedezői”. Bár tény az is, hogy a néplélek sok esetben gyógyító hatást tulajdonított sima forrásvizeknek is, népi hiedelmek vagy vallásos legendák alapján.

Fontos megjegyezni, hogy a nép (itt nem csak a parasztságot értve) a fürdőket csakis gyógyulás céljából használta, és sok esetben a vallásos helyek felkeresése és a gyógyulás reményében végzett fürdőzés összemosódott.

Pusztán tisztálkodás céljából sokkal ritkábban fürödtek, bizonyos alkalmak előtt vagy például aratás után. Az egészséges ember szabadban való fürdőzését a népi szemlélet korlátozta, e szerint a vízben való lubickolás a gyermekek játéka volt inkább.

Ugyanakkor a  XVI. századtól hatósági intézkedések figyelmeztették a lakosságot, hogy a fürdőkben fertőzésveszély lehet, ezért vigyázva vegyék azokat igénybe. Elsősorban a kolerára és a pestisre vonatkoztak ezek a császári rendeletek, melyek bizonyosan eljutottak a hajdani királyság egész területére. Weber János eperjesi orvos, gyógyszerész és főbíró például így ír 1654-ben:

„Az förödő nem tiltatik ugyan teljesen, csak hogy móggyával éllyenek véle {...} hanem csak azért tiltatik, a förödő, hogy ne talán az emberek egybe gyűlvén, egyik a másiktól inficiáltassék, és így inkábban nevekedgyék az dögletesség."

A XVII. század végén - XVIII. század elején, a nagy pestisjárvány idején, a hercegprímás elnökletével a járvány bizottság működött, mely a következő rendeletet hozta 1692-ben „Pestis kitörése esetén minden meleg és egyéb fürdőt be kell zárni” ¹⁰

Mindezek az intézkedések csökkentették a mesterséges fürdők népszerűségét és látogatottságát, valamint a köpölyözés és az érvágás divatját, és ezzel egy időben a magyar nép kedves olvasmányának számító kalendáriumok is inkább a házi gyógyfürdőket tanácsolták, és összeállítási javaslatokat is közöltek.

A XVIII. században Mária Terézia és II. József uralkodása alatt jó néhány ésszerűtlen szokással és törvénnyel szemben a ráció diadalmaskodott, és lassan a közegészségügyi helyzet javulni kezdett.

A fürdőknél tevékenykedő borbélyokat a XVIII. században lassan felváltották a fürdőorvosok, a fürdősök tevékenységi köre nagyban csökkent.

Magyarországon a gyógyfürdők pontos számbavételét és a vizek kémiai vizsgálatát is Mária Terézia rendelte el 1763-ban. A rendelet értelmében vármegyénként minden hatósági orvos (fizikus) kötelességévé tették, hogy a környezetében lévő vizeket összetételére gyógyító hatására nézve vizsgálják meg. Ilyen vizsgálatokat többek között Markhot Ferenc és Kitaibel Pál végeztek¹¹. 

A XVIII. századtól Rousseau „Vissza a természethez” filozófiája nyomán divat lett újra a fürdőzés, a természetes vizek alkalmazása. Az államnak a gyógyvizek palackozásából ekkor már jelentős bevétele volt. A gyógyvizek ivókúraként való fogyasztása is divat lett, csak úgy, mint az utazás.

Balatonfüred, Savanyúvíz-kút

Kép forrása

A Kiegyezés (1867.) után különösen a fővárosban, Erdélyben valamint a Felvidéken jelentős fürdőépítések, fejlesztések történtek, virágzott a fürdés kultúrája, a fürdők a társadalmi élet élénk színtereivé váltak. Számos fürdőépítés zajlott Ybl Miklós tervei alapján, ezek közül több a török kori fürdőépületek beépítésével, átépítésével valósult meg.

Az 1893-ban kialakított iszaptó a Lukács fürdőben (mór ornamentikával)

Kép forrása

A XIX. század végére (az addigra egyesült) Budapest a fürdőzés egyik központjává vált, míg végül 1934-ben székesfővárosunk elnyerte a Budapest Fürdőváros címet.

Élet a Széchenyi Fürdőben, 1930.

Kép forrása, Fortepan 13141

A magyar fürdőkultúra további XX. századi alakulásának bemutatását, a jelen szakdolgozatban, nem érzem feladatnak. Azt, hogy hogyan hasznosították a török kor fürdőépületeit, a további fejezetekben, az egyes fürdők bemutatása során részletesen leírom.

Jegyzetek

08 A fejezet tartalmát főként az alábbi anyagok nyomán állítottam össze:
Dr. Bencze József A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1959_012/?query=SZO%3D(sarva*)&pg=4&layout=s
és Dr. Vajkai Aurél Parasztfürdőhelyek, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1955_001/?pg=3&layout=s
valamint A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia (2013) tanulmánykötete (Kaposvár, 2015) Tórh Mária: Adalékok a Batthyány család kora újkori fürdőkultúrájához
továbbá EGÉSZSÉGTURIZMUS I. oktatási segédanyag a Heller Farkas Főiskola Egészségturizmus Szakirány hallgatói részére (Alkotószerkesztő: Dr. Ruszinkó Ádám, Heller Farkas Főiskola 2006.)

09 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.

10 Rohwer-Nahóczki Dorka fordítása

11 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.