2018. május 4., péntek

Anyukák ünnepe

Különleges lesz számomra ez a mostani vasárnap, mert már nem csak az Anyukámat és a Nagymamámat, illetve a tőlük kapott szeretet-muníciót ünneplem és köszönöm még nekik, hanem engem is köszöntenek, ráadásul már ketten!!!


Az ember lánya akkor érti meg, hogy milyen nehéz lehetett az Anyukájának, amikor maga is anyává válik. Megérti, hogy az átvirrasztott éjszakák, a rengeteg türelem, az a sok osztatlan figyelem és végtelen szeretet, amit az Anyukájától kapott, valójában mennyi lemondást, fáradtságot, hány bögre kávét, bizonytalanságot, kérdést, és bizony áldozatot is magában rejtett, melyről korábban fogalma sem volt, legfeljebb sejtése.
Amikor anya leszel, arra is rájössz, milyen sok erő van benned. Korábban ezt sem sejtetted.
Átértékelődik rengeteg minden az életedben. Végérvényesen megváltoztatva azt. De egyszercsak azon kapod magad, hogy örülsz a változásnak. Semmiért nem cserélnéd már el.
Néha persze azért szívesen kivennél egy kis szabadságot. Mert muszáj töltődni, megpihenni, hogy tudj magadból adni.

Szóval ha megajándékoznád magad egy kis kényeztetéssel, vagy Anyukádat szeretgetnéd meg, szívből ajánlom a Lush legújabb termékeit.
Az én favoritom az Incredible Mum fürdőbomba lett, mert a kedvenc illatjegyeimmel varázsol el: bergamott, ylang-ylang és narancsvirág...
Engedd tele a kádat, dobd bele ezt a mesés illatú bombát, és merülj el benne te magad, vagy "parancsold bele" Anyukádat!
Mert az anyukák mind hihetetlenül erősek, akár a szuperhősök!


+Tipp: imádnivaló kendők közül válogathatsz a Lush kínálatában, hogy ne kelljen papírba csomagolnod az anyak napi meglepetést! Sokkal stílusosabb, ráadásul a környezetet is kíméled! És maga a kendő is szép ajándék.




Boldogsàgot minden anyukának!

Képek: Lush weboldala illetve saját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése