Az egyik szempont, hogy gyönyörű a film képi világa.
A másik, hogy egy nagyon érdekes kalandfilm. Habár a történetet a felnőtt Pi meséli el, tehát tudjuk, hogy túl fogja élni, de azért mégis marad egy csavar a végére. És ez a harmadik szempont, ami miatt ajánlom, mert mikor azt hiszed, hogy "ok, láttam egy érdekes és gyönyörű kalandfilmet, de minden rendben", akkor történik valami, ami arra késztet, hogy gondold át újra az egészet, de egy más szemszögből.
A film elején megismerjük Pi-t és családját, akik a szokottnál sokkal nyitottabban, és elfogadóbban élnek. A család egy állatkert tulajdonosa, így a kis Pi egy felettébb érdekes világban éli mindennapjait, és rendhagyó kapcsolata van Istennel: egyszerre vallja magát hindunak, kereszténynek és mohamedánnak.
Ez a kapcsolat akkor mélyül el igazán, mikor a család úgy dönt, hogy az állatkertet átköltöztetik Kanadába, de a hajó, amin utaznak elsüllyed a Csendes-óceán közepén.
Pi a néhány túlélő között van, de hamarosan csak másodmagával marad, egyedül egy mentőcsónakban, egy bengáli tigrissel, Richard Parker-rel.
Szépen lassan megtanulnak egymás mellett túlélni, és Pi kénytelen megbarátkozni, sőt használni személyiségének azt a részét, melyet addig próbált lelkének egyik mély sarkába eldugni.
A film tényleg tele van gyönyörű képekkel, ami talán el is vonja egy kicsit a figyelmet a mondanivaló súlyosságáról.
Milyen utat szán nekünk Isten? És miért küld elénk olyan nehézségeket, melyeket szinte lehetetlen megoldani? És mikor már szinte feladjuk a reményt, akkor miért segít mégis? És milyen szerepet szán nekünk?
A végén pedig elgondolkodhatunk azon is, hogy mi milyen túlélési technikákat dolgoztunk ki életünk nehézségei során? És hogyan sikerül -ha sikerült egyáltalán- feldolgozni a fájdalmakat? És a legfontosabb: hogyan lépünk tovább, és mit tanulunk egy-egy lecke alkalmával?
A Pi élete több, mint aminek elsőre látszik. Nézzétek meg!
(képek: google)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése