Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 3. rész

Ez a bejegyzés az IWI Nemzetközi Fitnesziskola Wellness manager képzésére írt záródolgozatomat bemutató sorozat harmadik része. (Az előző két részt ide illetve ide kattintva tudjátok olvasni.)

Miközben írtam a dolgozatnak ezt a fejezetét, megértettem, hogy mennyire szép, ahogyan ez a szokás az iszlámon belül tulajdonképpen az istennel, istenivel való találkozásuk egyik eszköze.

És anélkül, hogy vallási vagy hitrendszeri vitákba szeretnék bonyolódni, azt gondolom, hogy ebből sokat tanulhatunk. Tudatosíthatjuk azt, hogy a víz, illetve a tisztálkodás maga, a hétköznapok spirituális szokása is lehet, ha erre nyitottak vagyunk. Egy, a mindennapokba beépíthető lehetőség, mely közelebb visz a dolgok lényegéhez. Tudatos hozzáállással: megtisztulás nem csak fizikai de lelki szinten is. Lehetőség a kapcsolódásra, kinek mihez vagy kihez. Istenhez, az univerzumhoz, önmaga felsőbbrendű énjéhez... A lényeg talán ugyanaz.

(A fejezetek és a jegyzetek számozása továbbra is folytatólagos, elnézést, ha ez zavaró lesz, számomra így logikusabb.)

Élet a török fürdőben, réges-régi pillanatkép

Kép forrása

3. Az iszlám fürdőkultúráról és a török fürdőkről

A magyar nyelvben a „törökfürdő” kifejezést leginkább azokra a kupolával fedett medencékkel rendelkező épületekre értjük, melyek a török hódoltság idejéből maradtak ránk, és ha ezt a kifejezést halljuk, talán legtöbbünk lelki szemei előtt a Király vagy a Rudas fürdő kupolái illetve impozáns medencecsarnokai rémlenek fel....
De mit is jelent pontosan ez a kifejezés?

A Rudas fürdő egy régi képeslapon

Kép forrása

3.1. Miért fürödtek a törökök?¹²

Az Oszmán Birodalom fürdőkultúrája egyfelől vallási eredetű.
Az iszlám napi ötszöri imádságot követel meg híveitől, és előírja, hogy mielőtt Mekka felé fordulnának, hogy elmondják az előírt Korán-idézeteket, folyóvízben megmosott kezükkel kell arcukat megtisztítaniuk. Azonban ennek a vallási előírásnak egyszerűen meg tudtak volna felelni fürdők nélkül is, hiszen a mecsetek többségének előterében van – és a XVI. században is volt- kút, folyóvízzel, melyben a hívek megmoshatják kezüket is arcukat.
Tehát ez a bizonyos vallási ok túlmutat a „tisztán imádkozás” szükségességén, vallási gyökerű, de testük és egészségük ápolása tulajdonképpen egész világnézetük része.
Hitük szerint kötelességük gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, melynek része a saját testük is, tehát ezt is kötelességük ápolni.

„maga az egészség és a szépség Allah művének a beteljesülése, az isteni harmónia visszatükrözője, ezért a szépség- és egészségápolás (egymástól elválaszthatatlanul) az iszlám valláshoz tartozó kötelezettség„
Wirth István Fürdőkultúra 5. fejezet

Egészségfogalmuk része abbeli hitük, hogy minden mindennel összefügg, épp ezért egészségükért ők maguk is sokat tehetnek. Ennek egyik eszköze volt már a középkorban is a hamamok és a fürdők látogatása, és az ott végzett rituális fürdés és szépségápolási szokások.

Hamam kezelés: testi, lelki megtisztulás

Kép forrása

A Koránban a Paradicsom leírásában fontos szerepet kap a víz az idilli állapotok leírása során, ezért a muszlimok számára maga a víz a Paradicsomot előrevetítő földi jelenéség.
Kultúrájukban kiemelt szerepe van a kutaknak, forrásoknak, medencéknek- melyek nem csak a test de a lélek felfrissülését, megtisztulását is biztosították. A fürdők számukra az éghez való kapcsolódás színterét is jelentetik, ahol egész testükkel tapasztalhatják meg az isteni harmóniát.

A Kilic Ali Pasa Hamam előtere, kúttal

Kép forrása

„Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet”
Korán; fordította Simon Róbert: 2: 164

A fürdő tehát a szent és a profán keresztpontjában álló, sajátos intézmény az iszlám kultúrában.

Kamal al-din Bihzad, perzsa festő képe egy arab fürdőről

Kép forrása

A fürdők építése továbbá (szintén vallási gyökerű) társadalmi kötelesség, közszolgálat is volt- a tehetős réteg számára. A korabeli oszmán társadalomban nagyon fontos volt a jótékonykodás és a „közszolgálat”. A vezető réteg tagjai különböző alapítványokat hoztak létre, melyek tevékenységükkel a közösséget, közérdekeket szolgálták. Az uralkodó elit tagjai ezeken az alapítványokon keresztül kivitelezték az Allahnak tetsző jó cselekedeteket. Iskolákat, dzsámikat építettek, és olyan szolgáltató egységeket, mint a karavánszeráj és a fürdő. Utóbbiak bevételei az előbbiek működését segítették. 

Ezek az épületek jellemzően nem önmagukban álltak, hanem egységes koncepció alapján, épületegyüttesként (küllije) valósultak meg, így tehát fürdő gyakran dzsámi vagy karavánszeráj szomszédságában állt.

Jean-Leon Gerome: Fürdés után

Kép forrása

Továbbá a fürdők a törökök számára is a társadalmi élet fontos színterét jelentették, különösen a nők számára, akiknek szinte nem is volt más alkalmuk férfi kíséret nélkül egymással találkozni, és megvitatni az élet kisebb-nagyobb történéseit, itt lehetőségük nyílt intim beszélgetésre a nőrokonokkal, ismerősökkel. Sőt egyes források szerint itt választották ki, és ellenőrizték le az idősebb hölgyek leendő menyüket is.

Harmadrészt pedig a fizikai értelemben vett tisztálkodás és szépségápolás fontos színterei voltak a fürdők, hiszen a korszak háztartásainak – kivéve a gazdagabb réteg palotáit- nem volt része a fürdőszoba, még a törököknél sem.

Jean-Jacques-Francois Le Barbier olajfestménye,

Női törökfürdő 1785

Kép forrása

Jegyzetek

12 A fejezetben leírtak főként Wirth István Fürdőkultúra (5. fejezet) Az iszlám fürdőkultúra Szent István Egyetem 2011. műve alapján készültek.

Magyarországi török fürdők története és szerepe a magyar fürdőkultúrában 2. rész

Az első rész után most érkezik a történelmi visszatekintés folytatása...
(A fejezetek és a jegyzetek számozása is folytatólagos, elnézést, ha ez zavaró lesz, számomra így logikusabb.)

2.2. … És akkor jöttek a törökök

A XIV. század elején a kis-ázsiai török törzseket Oszmán vezér egyesítette, és egy új török államot hozott létre. Róla nevezték el az egész birodalmat, sőt a vezető török etnikumot is. 

A török csapatok rövidesen megkezdték az előrenyomulást Európa irányába is. Keleten és Afrikában hatalmas hódításokkal büszkélkedhettek, nyugaton azonban a Magyar Királyság megakasztotta a térhódításukat. A két állam között már a XIV. században megkezdődtek az összecsapások, azonban a XVI. századra az Oszmán Birodalom már olyan erőt képviselt, melynek az ország nem tudott ellenállni. 1526-ban elesett Mohács, majd viszonylagos nyugalmat követően 1541-ben a törökök Budát is elfoglalták, ezzel az ország három részre szakadt, és középső részének az Oszmán Birodalomba történő integrálása megkezdődött.

1541-től az 1686-ig, Buda visszafoglalásáig, illetve az 1699-ben Karlócán megkötött békéig a törökök elleni harc határozta meg a Magyar Királyság életét. Az elfoglalt részeken a törökök átszervezték a közigazgatást (vilajetek) és az igazságszolgáltatást, de vallásukat nem kényszerítették rá a hódoltsági területek lakosságára. 

Az oszmán hódítók hazánkban kizárólag erődítményekben telepedtek le, melyekben a helyi lakosság száma folyamatosan csökkent, és a törökök által elfoglalt területek jelentősen elnéptelenedtek.

Az erődítményeknek egy része teljes egészében oszmán építésű volt. Ahol már meglévő várakat foglaltak el, ott megerősítették a falakat, és a harcok során megsérült részeket. Sok olyan épület született, mely a hódítók kultúráját, szokásait volt hivatott szolgálni. Dzsámikat például villám gyorsan kialakítottak a korábbi templomok épületeiben, hiszen fontos volt számukra, hogy a sikeres ostromot követő első pénteken már imádkozni tudjanak ott. Az 1570-es évektől azonban nagy volumenű építkezések is zajlottak, dzsámikat, mecseteket, türbéket és fürdőket emeltek, a korabeli építészeti stílus jegyében.

Buda és Pest látképe, Francesco Guienotti 1685

Kép forrása: BTM, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, ltsz 29253, KM.63.89

A hódoltság 150 éve komoly megpróbáltatás volt a magyarok számára, és egybeesett az Oszmán Birodalom virágkorával és korai hanyatlásával.

2.3. Helyzet a hódoltságon kívüli területeken és a török kor után⁰⁸

A higiéniás és fürdőzési szokások természetesen Magyarország egészét tekintve nagyon különbözőek voltak. A török hódoltságtól mentes felvidéki és erdélyi területeken a középkori fürdőkultúra a XVIII. századig folyamatosan élt.
A fürdők megítélése nem volt egységesen pozitív, és ehhez hozzájárult az a tény is, hogy ezekben az intézményekben bizony előfordult, hogy „nem csak fürdés céljából vetkőztek”. Tudjuk, hogy a könnyűvérű nőket (egy idő után) igyekeztek távol tartani a fürdőktől: 1678-ban például Turóc vármegye tiltotta ki őket a stubnyai fürdőből.

A kora újkor (XV. század második felétől a XVIII. századig, tehát nagyjából a török hódoltság korában) a mesterséges polgári fürdők, a közfürdők kivétel nélkül a városi és községi lakosság tulajdonai voltak.

Az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság területén a nemesség körében nagy népszerűségnek örvendett a fürdőzés: a kastélyokban voltak fürdőkádak/szobák és szívesen töltötték idejüket fürdőkben is, gyakorta utaztak is eme kedvtelésük miatt.

A XVI.- XVII. században már a nemesi családok előszeretettel invitálták egymást tavasszal és nyáron a különböző hévizekhez. Amellett, hogy köszvényt és csúzt kúráltak a gyógyvizekben ücsörögve, ezek a fürdőhelyek fontos színterei voltak a társadalmi és politikai életnek is: a híres Wesselényi-féle összeesküvést (XVII. sz. közepe), melyben a Habsburg- ellenes magyar főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító kormányzat ellen összefognak (még akár a törökökkel is) Stubnyafürdőn tervelték ki.

A magyar kamara 1617-es írásából pedig megtudhatjuk, hogy tisztviselői májusban mentek szabadságra, és e szabadságot rendszerint a pöstyéni fürdőben töltötték.

A XVI.-XVII. században sok kalendárium és kéziratos könyv („füves könyv”) dicséri a fürdők hasznát, ekkoriban rengeteg kalendárium foglalkozott az érvágással és köpölyözéssel (melyeket akkoriban a fürdősök végeztek).

Apáczai Tsere János „Magyar Enciklopédiája” 1653-ban minden hónapra megjelöli a fürdés hasznát vagy épp tilalmát, például:

„Januárban eret ne vágass, hanem fürdővel ély” .

Kép forrása

Dr. Bencze József tanulmánya szerint a magyar szokásrendben, gyógyítás céljából végzett „gőzölés” szintén bevett eljárás volt, de itt nem a gőzfürdőkre kell gondolni, hanem a beteg testrész (néha az egész test) növényforrázatokkal való „párolására”, mely még az ősi, kultikus füstölési szokásokban gyökerezik (füst, mint az isten(ek)hez kapcsolódás lehetséges módja).

Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy török mintára elterjedt a gőzfürdőzés szokása is (XVII. században). A gőzt vagy téglából kialakított csöveken vezették be, vagy kezdetleges módon forró termésköveket dobtak a vízbe, és így fejlesztettek gőzt. Ez utóbbi módszer középkori német leírásokban is megtalálható, és inkább az erdélyi területekre volt jellemző.

A természetes gyógyfürdők használata szélesebb körben is elterjedt, hisz a XVI. századtól kezdve már bizonyosan (de valószínűleg már korábban is) a parasztság is felkereste a természetes hévizeket, sőt gyakran külön nekik létesítettek úgynevezett parasztfürdőket (balneum rusticum).

Több fürdőhelyről feljegyezték, hogy az urak és a parasztok külön fürdőben fürödtek, tehát a társadalmi tagozódás volt a jellemzőbb. Mereven elkülönítették az uralkodó osztály és a parasztok fürdőit, noha feltehető, hogy egy-egy fürdőhely első használói éppen a parasztok voltak: a vizek gyógyító hatásának empirikus megfigyelésében mindig is nagy szerepük volt, ők voltak „felfedezői”. Bár tény az is, hogy a néplélek sok esetben gyógyító hatást tulajdonított sima forrásvizeknek is, népi hiedelmek vagy vallásos legendák alapján.

Fontos megjegyezni, hogy a nép (itt nem csak a parasztságot értve) a fürdőket csakis gyógyulás céljából használta, és sok esetben a vallásos helyek felkeresése és a gyógyulás reményében végzett fürdőzés összemosódott.

Pusztán tisztálkodás céljából sokkal ritkábban fürödtek, bizonyos alkalmak előtt vagy például aratás után. Az egészséges ember szabadban való fürdőzését a népi szemlélet korlátozta, e szerint a vízben való lubickolás a gyermekek játéka volt inkább.

Ugyanakkor a  XVI. századtól hatósági intézkedések figyelmeztették a lakosságot, hogy a fürdőkben fertőzésveszély lehet, ezért vigyázva vegyék azokat igénybe. Elsősorban a kolerára és a pestisre vonatkoztak ezek a császári rendeletek, melyek bizonyosan eljutottak a hajdani királyság egész területére. Weber János eperjesi orvos, gyógyszerész és főbíró például így ír 1654-ben:

„Az förödő nem tiltatik ugyan teljesen, csak hogy móggyával éllyenek véle {...} hanem csak azért tiltatik, a förödő, hogy ne talán az emberek egybe gyűlvén, egyik a másiktól inficiáltassék, és így inkábban nevekedgyék az dögletesség."

A XVII. század végén - XVIII. század elején, a nagy pestisjárvány idején, a hercegprímás elnökletével a járvány bizottság működött, mely a következő rendeletet hozta 1692-ben „Pestis kitörése esetén minden meleg és egyéb fürdőt be kell zárni” ¹⁰

Mindezek az intézkedések csökkentették a mesterséges fürdők népszerűségét és látogatottságát, valamint a köpölyözés és az érvágás divatját, és ezzel egy időben a magyar nép kedves olvasmányának számító kalendáriumok is inkább a házi gyógyfürdőket tanácsolták, és összeállítási javaslatokat is közöltek.

A XVIII. században Mária Terézia és II. József uralkodása alatt jó néhány ésszerűtlen szokással és törvénnyel szemben a ráció diadalmaskodott, és lassan a közegészségügyi helyzet javulni kezdett.

A fürdőknél tevékenykedő borbélyokat a XVIII. században lassan felváltották a fürdőorvosok, a fürdősök tevékenységi köre nagyban csökkent.

Magyarországon a gyógyfürdők pontos számbavételét és a vizek kémiai vizsgálatát is Mária Terézia rendelte el 1763-ban. A rendelet értelmében vármegyénként minden hatósági orvos (fizikus) kötelességévé tették, hogy a környezetében lévő vizeket összetételére gyógyító hatására nézve vizsgálják meg. Ilyen vizsgálatokat többek között Markhot Ferenc és Kitaibel Pál végeztek¹¹. 

A XVIII. századtól Rousseau „Vissza a természethez” filozófiája nyomán divat lett újra a fürdőzés, a természetes vizek alkalmazása. Az államnak a gyógyvizek palackozásából ekkor már jelentős bevétele volt. A gyógyvizek ivókúraként való fogyasztása is divat lett, csak úgy, mint az utazás.

Balatonfüred, Savanyúvíz-kút

Kép forrása

A Kiegyezés (1867.) után különösen a fővárosban, Erdélyben valamint a Felvidéken jelentős fürdőépítések, fejlesztések történtek, virágzott a fürdés kultúrája, a fürdők a társadalmi élet élénk színtereivé váltak. Számos fürdőépítés zajlott Ybl Miklós tervei alapján, ezek közül több a török kori fürdőépületek beépítésével, átépítésével valósult meg.

Az 1893-ban kialakított iszaptó a Lukács fürdőben (mór ornamentikával)

Kép forrása

A XIX. század végére (az addigra egyesült) Budapest a fürdőzés egyik központjává vált, míg végül 1934-ben székesfővárosunk elnyerte a Budapest Fürdőváros címet.

Élet a Széchenyi Fürdőben, 1930.

Kép forrása, Fortepan 13141

A magyar fürdőkultúra további XX. századi alakulásának bemutatását, a jelen szakdolgozatban, nem érzem feladatnak. Azt, hogy hogyan hasznosították a török kor fürdőépületeit, a további fejezetekben, az egyes fürdők bemutatása során részletesen leírom.

Jegyzetek

08 A fejezet tartalmát főként az alábbi anyagok nyomán állítottam össze:
Dr. Bencze József A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1959_012/?query=SZO%3D(sarva*)&pg=4&layout=s
és Dr. Vajkai Aurél Parasztfürdőhelyek, Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955) https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_ORVO_OK_1955_001/?pg=3&layout=s
valamint A Fürdőélet és egészségturizmus a Dunántúlon az ókortól napjainkig című konferencia (2013) tanulmánykötete (Kaposvár, 2015) Tórh Mária: Adalékok a Batthyány család kora újkori fürdőkultúrájához
továbbá EGÉSZSÉGTURIZMUS I. oktatási segédanyag a Heller Farkas Főiskola Egészségturizmus Szakirány hallgatói részére (Alkotószerkesztő: Dr. Ruszinkó Ádám, Heller Farkas Főiskola 2006.)

09 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.

10 Rohwer-Nahóczki Dorka fordítása

11 Wirth István: Fürdőkultúra 10. fejezet- Magyarországi fürdőélet újjászületése Szent István Egyetem 2011.