Rituálék -búcsú Gyuri Bácsitól

Szeretem a rituálékat. A rituálékat olyan értelemben, mint olyan tevékenységeket, amelyeket mindig ugyanúgy, de legalábbis nagyon hasonlóan végzünk el, és nagy jelentőségük van a számunkra, és még ha egy kívülállónak esetleg apróságnak tűnnek, számunkra már-már szertartásokká alakulnak. Azt gondolom, hogy ezek a szokások sok erőt tudnak adni a mindennapokhoz, feltéve persze, hogy nem válunk a rabjaikká.

Reggeli egy ékszerbolt kirakata előtt, egy süti, amit mindig ugyanúgy kezdesz el enni, egy újság, amit mindig ugyanott veszel meg, üdvözlés, ami mindig ugyanúgy zajlik, egy sorozat, amit semmi pénzért nem hagynál ki, egy étel, amit pontosan úgy készítesz el, ahogy Anyukád csinálta, mikor gyerek voltál, a jóéjt-puszi, amit a gyereked homlokára adsz esténként, a szombat esti kényeztető fürdőzés, a vasárnapi családi ebéd... és még annyi minden lehet hétköznapi szertartás.
Nekem mostanában inkább apróbb rituálék vannak az életemben, mint például az, hogy a Párommal mindig koccintunk az evőeszközzel evés előtt. De volt egy pár. ami nagyon is meghatározó volt.

Ilyen volt gyermekkoromban az egész szombat délelőtt, amikor is Anyukámmal útra keltünk. Az első lépés az uszoda volt, és az úszóedzés. Ezután átsétáltunk a "hírös szögedi" Virág cukrászdába, ahol elfogyaszthattam a kedvenc gesztenyepürémet. Majd következett a kirakatnézegetés, melyet nem ritkán vásárlással fűszereztünk.

Anya-lánya shopping Gossip Girl módra

Ez az igazi anya-lánya program gyerekkorom egyik legmeghatározóbb emléke, élménye, és hiszem, hogy nagy szerepe van abban, hogy a kirakatnézegetés a mai napig egyfajta kikapcsolódást és jutalmat jelent a számomra (az edzés után megérdemelt jutalomként éltem meg a shoppingolást). Ha eszembe jutnak ezek a szombat délelőttök, mindig mosolyra húzódik a szám.

Később, önállóságom kezdetén is kialakult egy ilyesmi rituálém. Első, szülőktől független, lakótársakkal spékelt albérletemtől nem messze állt egy újságos-stand. Az újságárus néha kifejezetten morgós volt, és kissé ironikus megjegyzéseket tudott tenni, de valahogy mégis lehetett érezni a szúrós felszín alatt megbújó nagy szívet. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy minden szerda reggel leszaladok az újságoshoz, megveszem a frissen megjelent Nők Lapját, és visszaszaladok a lakásba, bekucorodom a fotelembe, és a Lolával az élet fölött kuncogva reggelizem.

Újság, kávé, finom falatok a teraszon: tökéletes reggeli

Lassacskán Gyuri Bácsival (így hívták az újságost) is összebarátkoztunk, már név szerint köszöntöttük egymást, és kérés nélkül tudta, hogy melyik újságot kell levennie a polcról, ha közelítek. Idővel már mosolyokat és kedves anekdotákat is kaptam Tőle, és büszke voltam rá, hogy van, és ismerhetem. Olyannyira, hogy egy idő után már inkább csak miatta vettem meg minden héten a szokásos újságot.
Abban, hogy Újlipóciát második otthonomnak tekintem, neki és a mi kis szerda reggeli rituáléinknak is nagy szerepe volt.
Gyuri Bácsi egyébként hajós kapitány volt a Dunán, de amikor nyugdíjazták jelentkezett újságosnak. Egy kikötése volt csupán: olyan helyet kért, ahol közel lehet A Vízhez. Így kapta meg a Jászai Mari téren álló kis újságosbódét. És különleges szerepet adott neki. Számomra Újlipótváros egy kicsi de fontos pillére ez a házikó, benne mindenki kedvenc Újságosával, aki tudja, hogy ki lakik Pestnek ebben a kis falujában, ki mit olvas, ki mit szeret, ki merre jár... Gyuri Bácsi büszke volt rá, hogy az elmúlt jó néhány évben minden hajnalban, makk egészségesen nyitotta ki a kis bódét, pedig messziről járt be, és már nem volt mai gyerek.
Bächer Iván Újlipócia c. könyvében még egy külön jegyzetet is szentelt Gyuri Bácsi jelenségének.

Már évek óta nem lakom "az Újlipótban", de ha lehet, útba ejtem a Jászain az újságost. Az egyik ilyen kis kitérőnél, még tavaly, már nem a Kapitány fogadott, hanem egy fiatal hölgy, akiről kiderült, hogy a lánya, és azért van ott, mert segítenie kell az édesapjának, aki sajnos betegeskedik. Ezt követően, ha arra jártam, Gyuri Bácsi mosolyában már fáradtság bujkált mindig.
Egy nap, pár hónappal ezelőtt, a bódé "zárva" táblája előtt egy pár szál virág és egy mécses üzente meg a világnak, hogy Gyuri Kapitány szebb vizekre hajózott.

A Jászai Mari téren ma már csak az ürességtől kongó stand áll.
Ez az üresség juttatta eszembe újra, hogy milyen sokat adtak nekem azok a szerda reggelek. Hogy mennyire finoman tudják fűszerezni ezek a talán kicsi, de jelentőségteljes rituálék az életet. És hogy milyen sokat jelenthet mindannyiunk számára egy-egy ilyen szokás bevezetése, és persze a velük együtt kialakuló emberi kapcsolódások.
Így tehát meg is kérdeznélek Titeket:
Nektek vannak rituáléitok? És milyen emberi kapcsolatokat köszönhettek nekik?
Ugye mennyivel szebbé teszik a hétköznapokat a hozzájuk kapcsolódó élmények és érzések?