Amikor nem szólt otthon sem a tv, sem a rádió..., amikor azok, akikkel megosztod az otthonod (legyen szó akár lakótársakról, akár barátról/barátnőről, de akár gyerekekről is) épp nem voltak otthon, és egyedül voltál. Csendben. Saját magaddal.
Mikor volt ilyen utoljára?
Én szerencsésnek tartom magam, mert az, akivel én megosztom az életemet, tökéletesen tiszteletben tartja, sőt szeretettel el is fogadja és támogatja, ha éppen egyedüllétre van szükségem.
Mégis, ma, mikor Ő "kimenőt" kapott, és én tökéletes csendben, gyertyafényben, egy jó könyvvel a kezemben elmerültem egy kád vízben, rájöttem, hogy mennyire fontos ez.
És itt nem a fürdőzésről, vagy a nőcis szépségápolós időtöltésről beszélek, bár nyilván ez is hozzá tartozik...
Hanem arról, hogy mennyire szüksége van arra az agyunknak és a szívünknek, hogy egyszer csak ne legyen körülöttünk semmi, ami elvonja a figyelmünket, és szétforgácsol. Csak önmagunk, a gondolataink és az érzéseink legyenek.
Még csak gondolkozni sem kell ám!
Egyszerűen csak lenni.
Hogy az a sok külső inger, ami ér minket, a sok élmény, amit átélünk, az végre ne dübörögjön bennünk.
Hanem lecsendesedjen, és nyugalommal a helyére kerüljön minden.
Nekem ez ma nagyon jól esett. Nem mondom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy "átcsorgassuk" magunkon az életünk eseményeit, hiszen mindannyian mások vagyunk, így mindenkinek más módszer válhat be igazán. De érdemes egyszer a lakótársakat elküldeni bulizni, a gyerekeket a nagyihoz elvinni, Életünk Párját elküldeni egy koncertre...
...és elnyúlni a kanapán, vagy a kádban...
...és nem gondolni semmire.
A legjobb ötletek, a leginkább várt megoldások ekkor tudnak beugrani.
(képek forrása: Pinterest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése